József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged
A Termés?, áltudományt Karon yé gzett. korszerüajtési munkál átok, kisérlelek és szakmai gyakorlatok eredményeivű'., Xt. A» előad ásó kkal, a laboratóriumi és tan termi gyakorlatokkal kapcsolatos problémák. *./ Karunkon egyedül Kalmár László professzor kapott megbízást a Minisztériumtól arra* hogy kipróbálja az 5 Analízis» előadás már elfogadott programjától többé-kevésbé eltérő» de koncepciójábaa lényegesen különböző tervét» amely valamelyest hasonlít az ELTE egyik fizikus csoportjának javaslatához. Tervének a lényege az, hogy az analizis oktatás első félévében (maL-fiz. tanár- és matematikus szak I* félév/, pusztán a határérték szemléletes fogalma alapján eljut a differenciál- és integrálszámítás számolási szabályaihoz, mqjd később a határérték fogalmának bevezetésével építi fel szabatosan az elméletet. Ez a módszer figyelembe veszi a kísérleti fizikai oktatás igényeit, ahol már az J, félévben szükség van eme algoritmusra« Az előadás a terveknek megfelelően folyik. A tapasztalatok nem rosszak, de a végső következtetések levonása a felmérés időpontjában taaég kora? ’enne, D./ Az uj oktatási reformot kötelező erővel tanári szakokon egyelőre csak az első két évfolyamon, vegyész és matematikus szakon pedig csak az I* éyfolyamon kellett bevezetnL Minthogy azonban az egyes tanszékek tevékenyen kivették részüket a reform munkáiataiDól» amelyek során alaposan megvitatták és az átmeneti tantervek kapcsán már kipróbálták az egyes tárgyak korszerűsítésének lehetőségét, ahol arra mód kínálkozott, dékáni engedély alapján, kipróbálták lelsőbb évfolyamokon is az uj programokat. Az egyes tanszékeknek ez a vállalkozása bizonyítja, hogy Karunk oktatói milyen messzemenő mértékben magukévá tették a reform célkitűzéseit. Az ezzel kapcsolatos helyi jellegű kísérletek tapasztalatairól a következőket jelentem ? 1, / Matematika ? Az "Analízis II»* tárgyat az uj programnak megfelelően oktatták már az 1963/64 tanév II» évfolyamán is. Sajnálattal kell megállapítani, hogy •» mint az egyébként más matematikai tárgyaknál is tapasztalható •» a program túlságosan feszitett. az óraszámok nincsenek arányban a kijelölt tananyaggal, s fontos anyagrészek előadására nem kerülhetett sor. 2. /_£teikaJ a, / A Kísérleti Fizikai Intézetben az mat-fiz. és kénv-flz, szak V. évfolyamán Devezették * «Szakmódszertani szeminárium» a* kollégiumot, A tapasztalat szerint ez hasznosnak bizonyult, b. / Az Elméleti Fizikai Intézetben az 1963/64» tanévtől mat-fiz. «zakón a III* éves tárgyakat, a jelen tanévtől ezen túlmenően a IV. éves tárgyakat is az uj programok szerint oktatták. A III* év L félévében oktatott «Elektrodinamika» előadás uj programja megegyezik az átmeneti tantervek «órán kidolgozott programmal, és különösebb probléma nem merült fel, A másik két tárgyat ^Kvantummechanika** valamint «Termodinamika és statisztikai mechanika», a ré$ óraszámban /heti 4+1 óra/ oktatták, de az uj program szerint *A tapasztalat ilyen körülmények között kedvező volt. Sajnos azonban a reform ezt a programot heü 3+-1, ÜL 3+0 óráDan állította be, tehát • programok felettébb feszítetteknek bizonyultak, és amikor majd az uj óraszámokban kell előadni a tárgyai, fontos anyagrészek nem kerülhetnek előadásra. 3J Kémia ' *k/ A Szerves és Analitikai Kémiai Intézetben már az 1963/64. tanévben /tehát a renddel előtt egy évvel/ bevezették a reíarmot, és folyamatosan tovább vitték ebben a tanévben, egyenlőre a régi óraszámban. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek. b, / A Szerves Kémiai Intézetben a jövő tanévben bevezetendő reform sikerét azzal igyekszenek előkészíteni, ilL biztosítani, hogy az előadási sasmlélteíő anyagot felfrissítették* uj gyakorlatoké, ifi. a gyakorlatokhoz korszerű kisérleli es közöket, valamint uj speciálkollégiumokat állítottak be, c. / A Kolloid Kémiai Laboratórium oktatását IIL-V. éven az uj programnak megfelelően végezték. A tapasztalatok kedvezők. 4. / Biológia ? a,/ Az Általános Állattal és Biológiai Intézet az előadásait az uj programokhoz igazította* jóllehet véglegesen elfogadott program még nincs* A tapasztalatok kedvezőek. b7 A Növénytani Intézet a bioUkémia és bioL-löldrajz szak III* évfolyamán az uj program sze rint oktat, nevezetesen : a kevesné modern flórisztikai növényföldrajz taglalását, ill. a flórabirodalmak túlzott részletezését összevonták, és inkább a vegetáció, ifi, a vegetációs térképek ismertetésére tértek át, A tapasztalatok kedvezőek. 5. / Földrajz ? *•/ A Természeti Földrajzi Tanszék felsőbb évfolyamokon is bevezette az uj programokat, amelyek- 8 -