József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged

az oktatásban nagy segítséget jelentenek. A tapasztalatok jók. b./ A Gazdasági Földrajzi Tanszék is bevezette felsőbb évfolyamokon az uj programokat. A tapasztalatok jók. oj Ahol a rendelet előírta, a tanszékek bevezették az uj programokat. Itt tehát csak azt a kérdést kellett elemezni, hogy milyen tényezők nehezítették, ill. gátolták a reform célkitűzéseinek a realizálását, és az eddig szerzett tapasztalatok szerint az egyes tanszékek vélemáiye szerint az uj programok mennyiben szolgálják valóban a reform célkitűzéseit*. Ezt az utóbbi problémát már csak azért is alaposan meg kellett vizsgálni, mert a társegyetemeken, egyes tárgyak esetében, alapvetően radikális javaslatokat tettek egyes szakcsoportok a reform revíziójára. Ezen a helyen a tanszékek jelentéséből csak azokat a véleményeket Idézem, amelyek a nehézségekre mutatnak rá, hiszen a reform elkészítésénél az egyes szakbizottságok igen körülte kintóen jártak el, és ez a tárgyak túl­nyomó többsége esetében igazolódott is. Sajnos a tanszékek túlnyomó többsége súlyos gazdasági jellegű nehézségekre mutatott rá. Ezzel a problémával azért később külön foglalkoznunk kell. 1/ Matematika A Bolyai Intézet a reform célkitűzését az adott keretekben megvalósíthatónak tartja. Nehézsé­get okoz, hogy a hallgatók nem kapják meg időben a jegyzeteket, é* hogy az oktatók túlterhelése miatt egyes gyakorlatokéi össze kellett vonni. 2J Fizika t Megállapítható, hogy a reformmal kapcsolatos nehézségek elsősorban ott várhatók, ill igazolód­tak» ahol az átmeneti tantervek során kipróbált javaslatunkat főleg az ELTE nyomására, módosították. Annál sajnálatosabb, hogy az ELTE egyik fiízikus csoportja az egész fizikaoktatás struktúráját alap­jaiban meg akarja változtatni, 3, / Kémia : a. / Általános és Fizikai Kémiai Intézet megjegyzi, hogy a Minisztérium által jóváhagyott prog­ramok, most a Reform második évében sem állnak az Intézet rendelkezésére, és ezért az oktatóknak a reformvitákon résztvett intézeti tagok jegyzetei alapján kell oktatni. Ilyen körülmények között a re­formmal kapcsolatos minisztériumi álláspont csak közvetett hírekből ismeretes. b. / A Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézet sajnálattal állapítja meg, hogy a felvételi rendszer lehetővé teszi, hogy tanárszakra olyan gyenge hallgatók is felvételnek, akik még a középiskolai anyag tontosabb részeit sem uralják. ej Az Ásvány- és K&zettanl Intézet oktatói kénytelenek voltak tudomásul venni azt a reform által előállt helyzetei, hogy mind a tanár, mind pedig a vegyészképzés sántjén tárgyuk teljesen hátiérb szorult. Az adott óraszámban, a képzési idő első két évében, amikor a hallgatók még a kellő előis­meretekkel nem rendelkeznek, tárgyaik korszerű oktatása, amely pedig mind gyakorlati, mind pedig el­méleti anyagszerkezeti ismeretek szempontjából fontos lenne, nem oldható meg, és azt kell mondani, hogy a reform sem lép fel ezzel az Igénnyel, Mindazonáltal a rendelkezésükre álló keretek között i­­gyekeznek feladatuknak madmálisan eleget tenni. Még nehezíti a helyzetet, hogy nem állnak megfelelő tankönyvek és jegyzetek a hallgatók rendelkezésére, 4. / Biológia : a. / A Növénytani Intézet hiányolja, hogy jóváhagyott programok nincsenek, és igy csak a reform­vitákon kialakított program szerint oktathatnak, b. / A Növényélettani Intézet a most folyamatban lévő reform előkészítéséül az «Általános sejt­tan» c. tárgy relációjában végzett I. éven kísérletet, és meg áll api tóttá, hogy ezt a tárgyat az I* félév­ben nem lehet eredményesei ás korszerűen oktatni, ezért javasolja felsőbb évfolyamra való áthelyezé­sét /pL IIL évre./ 5j/ F öldrajz a. / A Természeti Földrajzi Tanszék, valamint a Gazdasági Földrajzi Tanszék csak külső elő­adókkal tudja ellátni feladatát, ami nem tekinthető kielégítő megoldásnak. A helyzet csak súlyosodig ha a reform felfut felsőbb évfolyamokra is. b. / Az Éghajlattani Intézet rámutat arra, nogy a «Csillagászati földrajz* és «Téliép- és vetület­tan* előadások félévi beosztása nem falel m eg a didaktikai követelményeknek, és ellentmondásban van az illető tárgyak belső logikájával. Az intézet javaslatot tesz a tárgy elhelyezésére, ami önma­gában reálisnak látszik, hiszaen nem kíván óraszámmodositást. Javasolható, hogy amennyiben az inté­zet meg tud egyezni a társintézetekkel az esetleges óraátcsoportositásokban, a dékán saját hatás­körben engedélyezze az átcsoportosítást, legalább is kipróbálásra. ü./ Az Idegen Nyelvi Lektorátusnak nem állnak jóváhagyott programok a rendelkezésre, mind­azonáltal a reform célkitűzéseit magáévá téve igyekszik a korszerűség követelményeinek eleget tenni.- 9 -

Next

/
Thumbnails
Contents