József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1981-1982
1982. július 1., V. rendes ülés
1. napirendi pont Jelentés a Pályázati Bizottság 1981-82. tanévi munkájáról As V. éves hallgatók elhelyezkedésével foglalkozó kari Pályázati Bizottság a tanév folyamán napirenden tartotta és határidőre elvégezte a munkatervében vállalt feladatokat /a hallgatók orientálása és tájékoztatása, a személyi jellemzések elkészítésének megszervezése és figyelemmel kisérése, a művelődési osztályokkal való kapcsolattartás, a pályázati szakasz tartalmi és szervezeti előkészítése, javaslattétel ajánlólevelek odaítélésére, ajánlási sorrend kialakítása stb./. Terven felüli feladatunk volt az MM felkérése alapján a iaLlgatók előzetes orientációinak megadott szempontok szerinti felmérése /szakpárositás, lakóhely, melyik negyében, városban stb. milyen jellegű állást vállalna/. Az igényfelmérést december elején felterjesztettük, illetőleg a kar megküldte az ér’dekelt művelődési osztályoknak. Bizonyára ennek az első Ízben lebonyolított országos felmérésnek is szerepe lehetett abban, hogy a jelen tanévben lényegesen kedvezőbb volt az álláskínálat, mint a korábbi "szükesztendőkben". A végző bölcsészek száma khO s számukra 626 állást hirdettek /ebből budapesti 131/. Intézménytípus szerint: 28l gimnázium, 129 szakközépiskola, 59 szakmunkásképző, 59 általános iskola, 66 kollégium, 31 egyéb. Legkeresettebb szakpárok: magyar-történelem 127? magyar-orosz 119? angol-orosz 59? történelem-orosz ^7, magyar—angol 36? magyor-német 35. Ebben a tanévben 80 hallgató végez karunkon /7 társadalmi ösztöndíjas/. Pályázatra jogosult 73 hallgató, illetőleg 78, mivel 3 társadalmi ösztöndíjas engedélyt kapott a pályázatra, 1 levelező tagosston tanuló hallgató s 1 tavaly végzett /ősszel álldmvizsgázott/ jelölt is most pályázik először. A jogosultak közül 59-ben /75,7 $/ adtak be pályázatot. E részvételi arány a múlt évihez viszonyítva /88 '&/ jelentős csökkenést jelez. Nem élt pályázati jogával 19 /2k,3 hallgató. E tendencia bizonyára összefügg azzalj hogy fa. módosított rendelet feloldotta a pályázati kötelezettséget, megszüntette a 3 éves pályakezdő minősítést, lehetővé teszi a szerződéses alkalmazást s a pályázati időnek lezárulása után /aug. 15/ biztosítja a szabad elhelyezkedést. Információink szerint a nem pályázók többsége