József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1971-1972

1972. június 8., összoktatói értekezlet

viszont konkrét felmérés kapcsán arról is tudunk, hogy a tanácsüléseken, vagy elnökségi ülésen ho­zott fontos határozatok nem minden esetben {ju­tottak el a szélesebb oktató-rétegekhez, pedig általában itt legtöbb esetben olyan határozatok­ról volt szó, amelyek a tanszékek és a Kar tar­talmi munkájának javítását és fejlesztését szol­gálták. 77^ ' A kari vezetés célszerűen törekedett a demok­ratikus fórumok kialakítására és működtetésére. Különösen arra törekedtünk, hogy minden lénye­gesebb kérdésben kikérjük az illetékes tanszék­­vezetők (éfy általában a tanszékvezetők véleményét, sőt ahol lehetőségünk volt, a# szélesebbkörü oktató rétegek véleményét is meghallgattuk. Ez nemcsak a tanácsülések, elnökségi ülések, réteg­megbeszélések, hanem egyéb személyes megbeszélé­seken is általános törekvés volt. Általánosnak modhatjuk, hogy egyetlen lényeges kérdésben sem döntött a kar vezetése az illetékes tanszékve­zetők véleményének meghallgatása nélkül. Ez vonatkozik nemcsak a tanszékvezetőkre, hanem az ifjúságot érintő kérdésekben a KISz-szervezetekr« is. Ez természetesen nem minden esetben jelentet­te azt, hogy az ilyen jellegű együttműködés problémamentes volt. 5.

Next

/
Thumbnails
Contents