József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1971-1972

1972. június 8., összoktatói értekezlet

233 Az is célkitűzésűnk volt, hogy a tanszékek vonják he a hallgatóság szélesebb rétegeit is az őket érintő fontosabb kérdések megbeszélésébe és hallgassák meg döntések előtt a véleményüket. Noha tudjuk, hogy ez aég nem vált minden tan­szék gyakorlatává, mégis több tanszék vonatkozá­sában hasznosnak bizonyait együttműködés alakult ki ezen a téren is. Úgy gondoljuk, végső fokon nem helytelen megállapítani azt, hogy a Karon a tanszékvezetés és a kari vezetés között — bizonyos problémák ellenére — alapvetően jó együttműködés alakult ki, sőt úgy látjuk, hogy bizonyos korábbi ellentétek feloldódtak. A kar vezetése problémái megoldásában nagyon sok segítséget ad kapott a kar vezető professzo­raitól és oktatóitól. A kar oktatói általában készségesen vállaltak bizottsági és egyéb munkát. Minden bizonnyal ennek az alapjában jó együttműködésnek is szerepe van abban, hogy a kari bizottságok egyre inkább nem formális, ha­nem dolgozó, alkotó testületéivé váltak a kar­nak. Amikor ebben a vonatkozásban kiemelem a Gazdasági Bizottság, vagy a Tudományos Bizottság, vagy az Oktatási Bizottság munkáját, nem azért teszem, mintha az egyéb bizottságok munkáját nem értékelném. A Tudományos Bizottság például 6.

Next

/
Thumbnails
Contents