József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1970-1971
1971. április 21., IV. rendes ülés
2 jelentés keletkezésének előzményeivel;, kauern sokkal inkául azért, hogy 3 naic orroációs f rrt' b jelet iv okai és ej : *J igen hasznos egyetemi mun~ hcgy feltáruljanak a jelentés hiány. sói. utalás történjék arra is, araikén az in segítséget nyújtottak. Az MSZMP Gsongrád megyei bizottsága 1961-ben az káréi hozott határozatában nem találta kielégítőnek a Bölcsészettudományi Kar tudományos súlyát és a párt és az állami szervek feladatává tette a kutatás színvonalának emelését, a Kar oktatói tudományos előrehaladásának meggyorsítását. Az azóta eltelt időben különösen az utóbbi öt évben a Kar oktatói a tudományos fokozatok megszerzése tekintetében nagyot léptek előre, A Kar tudományos súlyát meghatározó más tényezőket í nem jelenthető ki il; en egyértelműen. figyelembe véve azonban ez még 1 r Tanszéki kutatási profil, témaválasztás, jaublikáe_iójg tevékenység A publikációs tevékeny qan» jellege sokrétű és jól tükrözi a Kar tudományos tematikáját. Sz a tematika természetesen az országos tudománypolitika elveihez i0azodik abban a vonatkozásban is, hogy egyes területeken, mindenekelőtt a nemzeti tárgyak esetében központi tervek szerint folynak a munkálatok, más területeken viszont ilyen tervek a tárgyak jellegéből következően nem jöhettek létre /modern filoló,........... szádos tárai is foglalkoznak /magyar iro a szomszéd népekkel/. A publikációk e mert országos jellegű, igények kielégítésére ia/. Különösen örvendetes, ho0y kari publikációink a szornszocialista né; ekkel való lélektan, megirása, kritikai kiadása különféle kapcsolataink vizsgálation és a történelem kapcsolatai y másik csoportja azért fontos, irányul /pedagógia és magyar történelmi és irodalmi kézikönyve szerkesztése, magyar nyelvemlékek kiadása, , a régi és a mai magyar irodai m eg egyes rí magyar assei, az irodalmi szőve ..elemzés jrdenelaek azok a gyeimet végzése a JáTS 1 ezen belül a munkásmoz .ualönleges ,a lom ■sze inek irók _yes fontos kérpr öble mat imája stb./. Különös fi— mankók, amelyek regionális, és amelyek elfeladata /a dél-alföldi helytörténet és régészete vábbá az arculata valamint a nyelvjárás 1 „ 32 elmúlt időszv önállóan nem története, a ilO "v iáig Ír o p v: cutatás -..X,, ókban gazda_ .alt tudománya. táj néprajza, ?dc '^dérnél tod .1-alfoi.üi / Kmlitést dott a Kar tudományos ktatóinak megjelenésével /általános nyelvészet, népeinek irodalma sonyos tematikai hi tanszékei közül leginkább az Orosz és a Német Tanszék munkatársai ;s folklórja, indolo^ ,ny osságok xs altajisztika, ia művelése/ észlelhetők., A Kar a Szovjetunió kis Ugyanakkor bi~ idegennyelvi publikáltak vagy publil iáinak v. ■lentősebb még nyelvészeti munkákat. A többi tanszék ilyen irányú kutatásai még inkább csak kezdeteinél tartanak, A Kar történeti tárgyú publikációi körű: viszonylag kevés az elméleti szempontból fontos mű. Hasonlóképpen fájdalmas hiány osság az is, hogy irodalomtörténeti tanszéke inle nem eléggé foglalkozik *•0 nak a nyugati polgári irányzatok marxista igényű bírálatával. nyelvészeti kutatás területén fokozható volna a konkrét nyelvészeti utatás-kból elvonható nyelvelméleti vonatkozások kidolgozása,'Áltagos jelenség, ív Iában a kari tudomány os munkára is jellemző az a hogy viszonylag kevés a marxista igényű elméleti A Kar 12 tanszékének határozott kút körülmény jótékonyan hatott tudományos iskolák kiala letve biztató jele ilyenek kialakulási folyamatának. tans- A ly .nkne k, ik ellátás főképpen a rendkívül széleskor íból kifolyólag nem lehet elé , o-rsz a mü és vitacikk, profilja van. Sz a ;uláeára, il— Ugyanakkor 7 oktatási kötelezetthatározott a mutatási Készült: 120 pld, Sng,drMa/csíi áioor