József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1963. május 22., V. rendes ülés
-19-át ekinteni, aki többé kevésbé rendszeresen felkeresett otthono ban és amennyire a körülmények engedték, beszámolt elsősorban kutatómunkája állapotáról, nehézségeiről. De másfajta ellenőrzést az ő esetében sem tudtam megvalósítani . Lehel István két Ízben /másodszor a közelnultban/ugyancsak személyes eszmecsere során mondotta el, mit végzett a tanév során, milyen gondok, akadályok nehezítették munkáját. Gulya Károly akadályo-ztatása mia'tt csak rövid Írásbeli beszámolót juttatott el hozzám, jelentésemet ennek alapján teszm meg. G.Soós Katalin hozzám eljuttatott néhánysoros jelenté se/miután a szóbeli tájékoztatás is elmaradt részéről akadályoztatása következtében/ nem ad elegendő alapot arra, hogy tevékenységével foglalkozni tudjak. Amennyiben részletesebb érdemi beszámolóját időközben szóban vagy Írásban közli, módomban lesz jelentésemet megfelelően kiegészíteni . Mindebből kitűnik, hogy jelentésem mind problémagazdaságban, mind pedig mélységben eleve nem kevés kívánnivalót hagy hátra. Vaso István adjunktus. Oktatómunkáját a legujabbkori egyetemes történet körében folytatta.Ellátta a IV. éveseknek szóló főkollégiumot és az I.félévben a szeminárium vezetését is. Ugyancsak legújabb» kori történelemre oktatta a levelező hallgatókat. Foglalkozott az előre felvettekkel. Előadásaiban az eddiginél nagyobb jelentőség el szerepeltek a a gyarmati országok. Oktatási feladatait a szokásos módon megosztotta Nagy László félállásos adjunktussal,aki az előadási órák mintegy harmadát látta el. A tavalyi kari káderfejlesztési vitán elfogadott határidőhöz képest megkésve ugyan, a közelmúltban lényegében edkészült ^ass István egyetemi doktori disszertációja. Legfontosabb részei lektorálás után mintegy 3-3*5 Íves tanulmány formájában megjelennek Actankban. Vass István szakmai fejlődését minden bizonnyal igen jelentősen elősegíti az a körülmény, hogy aspirantúrára nyert felvételt. Az első nehézsége itt a disszertáció témájának megválasztásában jelentkezett. A téma kiválasztását kétségtelen tárgyi nehézségek mellett az okozta, hogy Vass elvtárs ismert, körültekintő óvatosságon is túlmenő aggályossággal bírálta felül mind saját terveit, mind pedig mások javaslatait. Végül is a Nemet - magyar katonapolitikai kapcsolatok a II.világháború idején c.témakörben kiván kutatni. Tájékoztatása szerint aspiráns vezetőjének, Korom elvtársnak segítségével elkészitette szóbeli vizsgatervét. Ennek értelmében ez év julius végén filozófiai, 1964 februárban pedig szakmai vizsgát te&z. Ha ezt az ütemtervet megvalósítja, a jövő évben ■ már számottevően előrehaladhat dis -zertációja előkészítése során az anyaggyűjtésben. Ellenkező esetben veszélyesen megrövidül a kutatómunkára