Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1961-1962, Szeged
1961. december 6., II. rendes ülés
- 24 -hogy mit profitálnak ebből. Osztja Székely Lajos elvtárs egy régebbi mondását, hogy a levelező hallgatók képzésénél csak áltatjuk magunkat, hogy olyan eredményes, mint a nappali oktatás. Túl vannak terhelve igy is a tanszékek, igénybe vesszük az oktatókat, ők pedig be sem jönnek, esetleg 1/5 része vess csak részt a konferenciákon. S_zékely Lajos docens kijelenti, hogy bizonyos javulás van, de alapvetően nem változott a helyzet. Tapasztalatból mondhatja, összesen két olyan tanáremberrel foglalkozott, akiknek felkészültsége a nappali hallgatók között is megállhatta volna a helyét. Mi az, amit adni tudnak? Néhány előadás a kulcskérdésekről. Az előirt könyveket nem tudja megszerezni, azért utazzék be, hogy könyveket vigyen ki, ezek is határidősek, mert vissza kell juttatnia, járási könyvtársakban pedig nem kaphatók. Nagyon alapos vizsgálatra van szükség a levelező oktatással kapcsolatban, nagyon át kellene gondolni, hogy mi az,amit adni tudunk munkájukhoz és egyáltalán adhatnak e tekintetben. Meg kellene gondolni, hogy mivel lehetne a levelező oktatás eredményességét emelni, növelni. A számok eredmények elemzéséből, azok sem tükrözik a helyzetet. Hahn professzor hozzászólásából látni, hogy a vizsgára megjelent hallgatót meg kellett volna buktatni, de elégségessel engedte el, holott a nappali követelmény mellett el kellett volna buktatnia. Be kell azonban látni,hogy súlyos nehézséggel küzdenek és mellette végzik az egyetemet mert számukra egaisztenciális kérdés, de nem tudják kielégíteni azokat az igényeket mégsem, amelyeket a társadalom támaszt velük szemben. Hajdú professzor megemliti, hogy van néhány levelező hallgató, aki eljön vizsgázni. Igyekezett a kötelező olvasmányokat is megszerezni, aránylag jól felkészül és jobban is szerepel, de ezeknek a tudása sem üti meg a nappali hallgatók szinvonalát. Meg kell tárgyalni, hogyan lehetne jobb eredményt elérni. További szabadság adásáról nem lehet szó és ez aránytalan dolog is lenne. Nehéz lesz tehát elérni, amit az októberi kari tanácsülés