Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1961-1962, Szeged

1962. június 27., VII. rendes ülés

/ T AJÉKOZTATÓ a tanárjelöltek 1961-62. tanévben végzett iskolai gyakorlatainak tapasztalatairól. Felsőoktatásunk reformmunkálatai során az utóbbi két évben jelentősen előrehaladt a tanárszalccs hallgatók pedagógiai képzésének korszerüsitése.Ennek eredményeként ma már elmondhatjuk, hogy lényegében kialakultak a pszichológiai­pedagógiai tárgyak oktatásának keretei, az óraszámok s a tananyag évfolyamonkén­ti elosztásának rendje. Az elméleti képzéssel szerves egységben kisérleti jel­leggel folytak a szakmai gyakorlatok, amelyek elsősorban azt a célt hivatottak szolgálni, hogy középiskolai tanárképzésünk közelebb kerüljön az iskolához, a tanulóifjúsághoz az életben. A Neveléstudományi és Lélektani Intézet szerény lehetőségeihez képest komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a Mű­velődésügyi Minisztérium vonatkozó rendeletéinek megfelelően megszervezze eze­ket a gyakorlatokat, s biztosítsa azok színvonalas vezetését tartalmi és mód­szertani vonatkozásban egyaránt. Bár a kisérleti jellegű szakmai gyakorlatok pe­dagógiai hasznosságáról meg vagyunk győződve, még sem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, hiszen ez korai lenne, mivel a jelenlegi II-III.évfolyamon végzett munkánk eredménye főleg a gyakorló évben fog megmutatkozni. Véleményünk szerint mégis hasznos lesz röviden tájékoztatni a Tisztelt Kari Tanácsot eddigi munkálatainkról s a már most jelentkező tapasztalatokról. A gyakorlatok megszervezése_ A második évfolyamon 20 órában lélektani iskolai megfigyeléseken vesznek részt a hallgatók. /Félévenként két délelőtt 8-13 óráig./ A harmadik évfolyamon ?ógiai gyakorlatokat végeznek évi 30 órában. /Félévenként hárem délelőtt a-i3-13 óráig./ A Művelődésügyi Minisztérium rendelkezéseinek megfelelően arra törekedtünk, hogy tehermentesitve a Tudományegyetem gyakorló iskoláit /ahol az V.évesek gya­korolnak/ a gyakorlatokat lehetőleg a város többi általános- és középiskoláiban szervezzük meg, Ebben a törekvésünkben hatékony segítséget kaptunk a Városi Ta­nács Művelődésügyi Osztályától. A gyakorlatok csoportokban folynak /12-25 fő/. A lélektani gyakorlatokon a csoportok összetétele heterogén. Ennek következtében egy szakról legfeljebb 2-3 hallgató van távol egy alkalommal. így emiatt nem marad el szaktárgyi elő­adás. A hallgatók pedig tudják pótolni egy-egy előadás anyagát. A pedagógiai gyakorlatokon homogén csoportok vesznek részt és igy azon a napon elmaradnak a szaktárgyi előadások. A szervezésnél azonban ügyelünk arra, hogy azonos szakos hallgatók gyakorlatai a félév során a hét különböző napjaira essenek. Csak igy lehet biztosítani, hogy ne ugyanazon kollégiumok maradjanak el a gyakorlatok miatt, A jövőben a lélektani gyakorlatoknál fokozottabb mértékben ügyelünk ar­ra, hogy az idegen nyelvszakos hallgatókat ne vonjuk el olyan egyetemi foglal­kozásokról, amelyeknek a pótlása nem lehetséges, vagy nagy nehézséget okoz szá­mukra /nyelvgyakorlatok/. Mivel a következő tájnévben is előreláthatólag hétfő és szombat lesz a lélektani gyakorlatok napja, ezért kérjük, hogy a tanszékek »ár a tanrend összeállításánál lehetőleg ne tegyenek e napokra gyakorlati órá­kat, A Neveléstudományi Intézet mindig a félév megkezdése előtt kidolgozza a St.sz.390/1962,K,5o pl.-ban. Sokszorositást cng.:Dr. Madácsy László dékánhe­lyettes. I

Next

/
Thumbnails
Contents