Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1961-1962, Szeged

1962. április 18., V. rendes ülés

A levelező hallgatókkal való foglalkozás ni «vonalának, *>««oi4se érdekében szór­­vezeti téren kívánatos és rain issuer iuai előírás is megkívánja, hogy ebben a professzorok és a doeensek megfelelő arányban vegyenek részt. Ebben mint a ta­valyi évben is, a magyar nyelvészek jártak az élen,de e téren általában sen le­het panaszra ok. A szervezési kérdések során kell szólni a konferenciák időpontjáról is. Az egyes tanszéki beszámolók szórd teszik, hogy a szombati nap erre nem alkalmas,és boligáiéi vélcfiüéayókre is hivatkoznak. Meggondolandó azonban, hogy ez az ál­láspont valóban a hallgatók véleményét fejezi-e ki, mivel a szakszervezeti kér­dőívre adott válaszok mást mutatnak. A beérkezett 25 válasz közül csupán egyet­len kifogásolta a szombati napot, a tcbbiok megfelelőnek tartották, sőt három hallgató külön ki is emelte, hogy milyen jó d-olog a konferenciák szombaton történő megszervezése,mivel az utazás miatt nem esik ki ogy második munkanap, illetve a vasárnap bisonyos mértékben még egy kis pihenésre is módot ad. A tan­székek oktatóinak a nappali tagozaton való órakötelezettsége, továbbá a tanter­meknek hótközbeni elfoglaltsága is a mellett szól, hogy ezt a szombati napot sajnos a levelezőknek kell szentelni. Kétségtelen tény, hogy n szombat délu­táni foglalkozások különös áldozatkészséget követelnek oktatóktól és hallgatók­tól egyaránt, viszont a miniszteri rendelet hat és félóránál kövesebb napi fog­lalkoztatási időt nem engedélyez. A konferenciák, valamint az egész félévi munka megszervezésével kapcsolatban a hallgatók részéről számos kívánság merült fel. Nem kerül sor e helyon a jegyzőtollátásra és a kötelező olvasmányok megszerez­­hetotlenségére vonatkozó panaszokra, most más természetű kérdések kívánkoznak megemlítésre. Ezek egy része a tanszékek részéről kiadott "Tájékoztató"ra vo­natkozik. Hallgatóink egybehangzó véleménye szerint ezek igen nagy segítséget nyújtanak, de kérik, hogy valamennyit egyszerre a félév elején kaphassák meg, hogy a félévi tanulmányi kötelezettségekről maguknak képet alkothassanak. Hasz­nosnak tartanák, ha a tájékoztató a tananyagot több egyenlő részre bontaná, és közölné, hogy egy-egy konferencián milyen anyagrészekre fog sor kerülni, sőt tanácsokat is kérnek a felkészülés módszereit illetően. Kérik hallgatóink azt is, hogy aa eddiginél is szorosabb kapcsolatot tarthassanak a velük felelősen foglalkozó oktatóval, A ’’Tájékoztató" ez utáni megszerkesztésében ezekre gon­dot lehetne fordítani és feltétlenül kivánatos, hogy valamennyi tájékoztató kö­zölje a levolezo-évfolyamfolelős novét és intézeti beosztását. A vizsgaidő­­szakban több hallgató hosszabb időt tölt Szögödön, Ezoknek az a kérése, hogy e napokban a levelezőkkel foglalkozó oktatók jelöljenek ki konzultációs órákat, amikor a felkészüléssel kapcsolatos problémáikra feleletet kapnának. Szegedi és Szeged*környéki hallgatóink már eddig is személyes kapcsolatban állnak a tanszékekkel, fennáll a "levelező"-Viszony egyes távolabb lakókkal, kivánatos azonban, hogy ez a gyakorlat általánossá váljon.Oktatóink lelkiismeretes mun­kájára jellemző, hogy e javaslatok is részben a tanszéki beszánólókból kerül­tök a jelentésbe. Problémák vannak, ha esak elszórt esetekben is, egyes oktatók magatartásával kapcsolatban is. A levelező hallgatók e tekintetben különösen érzékenyek és az oktatók részéről megnyilvánuló bármely kisebb fegyelmezetlenséget Ugy értel­meznek, mint az S személyes lebecsülésüket. Ilyen vonatkozásban joggal kifogá - solják, ha valamely foglalkozás elmarad, ha az oktató késik vagy a konferen­ciát a tervbe vettnél jóval hamarabb befejezi. Olyan természetű panaszok is elhangzottak, hogy a vizsgára kijelölt időpontban a vizsgáztató csak több órás késéssel jelent meg, majd néhány hallgató levizsgáztatása után a többieket el­küldte, Félreértések elkerülése végett ismét alá kell huzni, hogy ezek csak 5i,sz,177/19^2. K«8o pl,-ban. Sokszorosítást eng,Dr.Madác5y László dékánholyet­tos.

Next

/
Thumbnails
Contents