Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1957-1958, Szeged
1958. július 4., IV. rendes ülés
elméleti jelentőségű kérdésnek kissé elnagyolt tárgyalását, Föltűnhetik ugyanis az, hogy itt nem részletezi eléggé a készségek és szokások különbségét, valamint a készségek és szokások fejlesztésének didaktikai és módszertani jelentőségét. Mindezekkel szemben teljesen kibékítő a harmadik fejezettel kezdődő nagyobb rész, amely a kémiai gyakorlatokkal szemben támasztható és támasztandó követelményeknek a szakmódszertan szempontjából szinte kifogástalan és igen részletes megbeszélése. Különösen kitűnik ebben a részben az, hogy szerkő nem feledkezik meg a kémia területén kifejezettebben az elméleti gyakorlatokban jelentkező sajátosan nevelési jellegű hatásoknak kiemeléséről sem, A táigy által indokolt szükséges részletességgel, de az e tárgyban szerzett nagy gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakember széleskörű tájékozottságát is eláruló módon tárgyalja azokat a szakdidaktikai módszertani követelményeket, amelyek a gyakorlati órák helyes eredménye szempontjából feltétlenül szükségesek. A dolgozatot summa oum laude értékeléssel fogadja el. Tfilta mnni.i Béla egyetemi tanár, mint fő biráló ismerteti ^téger Feyen0 "A szemléltetés és a mennyiségtan! film” c. doktori disszertációjáról szóló bírálatát • A disszertáció fő anyaga saját tervezésű, a matematikai oktatást szolgáló filmjeinek ismertetése és bemutatása, azok tanítás módszertani jelentőségének egy—két ankét tanuMga alapján is, valé értékelése és méltatása. A dolgozat eme főrészében jelentkező módszertani utalások annyira át vannak szőve matematikai vonatkozásokkal, hogy azok értékelése csak kis részben lehet a pedagógus feladata, jelentős részben a matematikus szakember illetékessége alá tartozik. Neveléstani szempontból ezeket a részletekbe menő, az egyes filmek oktatási módszertani jelentőségét kiemelő megállapításokat általában elfogadhatónak és a filmek oktatástani jelentősége A kari tanács Biozók Ferenoné doktori disszertációját summa cum laude fokozattal elfogadJca és a jelöltet szóbeli szigorlatra bocsát ja. Aitk"3 szavazás eredménye 9 igen, 1 tartózkodás./