Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1955-1956, Szeged
1955. szeptember 20., I. rendes ülés
3 “ 3 • Könyvtárban tudnánk a jövő évben elhelyezkedést biztosit cni olyan kiválS hall gat ók számra, akiket itt szeretnénk tartani az egyetemen és akik igy nem szakadnának ' el az egyetemtől, hanem tovább folytatnak a kutató munkát, meg kellene segíteni a Pedagógiai Főiskolát is, ahol a tanársegédek égy része nem rendelkezik megfelelő szakképzettséggel, nincs egyetemi végzettsége, stb. Itt is tovább kell vinni a jó Jíezdenényezéafcet és a kiváló hallf atókkal i3 nagyon sokat kell foglalkozni. Az az érzésem, ogy nem foglalkoztunk sokat minden olyan hallgatóval, akiből lehetett volna valamit csinálni, többek között azért non, mert nem kerestük kellő gonddal, hogy kik ezek a hallgatok. A saját tanszékemen az történt, hogy hoztunk be parasztszármazasu hallgatót éppen a legutóbbi esztendőben. A Munkás- paraszt hallgatókat azonban általában az jellemzi, hogy szerényebbek mint a többiek, Pl. egy értelmiségi gyerek elevenebb, és legyen is; mert az értelmiségieknek is tudunk helyet biztosítani. Ugyanokkor a munkás- paraszt hallgatók'műveltségűk Id.sebbnm^y'obb hézagai miatt félénkebbek. Mi pedig megelégedtünk azzal, hogy kitünően vizsgáztak, de azzal nem törődtünk, hogy jobban nekilenditsíik őliet a TudoMinyos diákköröknek es általában a tanszéken folyó munkáknak, vagy pedig nem tettük meg ezt kellő mértékben. Másik nagyon" fontos feladat, hogy a Tudományos Diákkörök meglehetősen lanyhán indulták, tehát a tudományos diákköröket eleven élettel kell megtölteni. Ez a forma nem minden vonatkozásban alakult még ki. A tanszékeknek tehát erre megfelelő módszereket kell találni ok. Sok esetben még fontosabb az egyéni foglalkozás, De a legdöntőbbek. Ha a professzor és a tanársegéd.veszi, a fáradságot, hogy ezekkel'a hallgatókkal nem csak elbeszélget időnként, hanem pl. elviszi őket színházba, és megkeresi az emberi érintkezésnek számtalan formáját, úgy ezzel esetleg egy fiatal embernek életre szóló indítását tudja adni. Sajat pályám kialakulásában is döntő jelentősége volt annak, hogy mint fiatal gyerekkel a professzor elbeszélgetett, könyveket adott, stb. Természetesen est mi is megtettük, de sehol sem tettük meg kellő mértékben, mint ahogy a szegedi egyetem szerencsés adottságaikövetkeztébon megtehettük volna. Az asszisztenciával sem mindig és mindenütt foglalkoztunk kellő mértékben. Különösen vonatkozik ez a fiatal munkás- paraszt, származású tanársegédekre,' bár nem tapasztaltam^ hogy elkodvetlenedós lenne bennük. Azt hiszem, hogy probléma mindenütt van, nincs hiba a professzorok részéről, de talán még sem árt, egy nagyobbfoku határozott megkövetelése a tudományos munkának, a tudományos és társadalmi munka megfelelő összhangba hozásának. Aki sok társadalmi munkát végez, annak adjunk lehetőséget a tudományos munkára, ha pedig inkább tudományos munkát végez, úgy próbáljuk belelenditeni a társadalmi munkába. Itt is elengedhetetlen az állandó egyéni foglalkozás. Pl. én Kordé elvtárssal még u$y is foglalkozom, hogy modorának Egyébként nem sok Manvosságara is figyelmeztetni szoktam, Művészettörténeti könyveket is adtam neki. de mégis az az érzésem, hogy távolról sem tettem meg mindent, amit lehetett volna. A Tudományos Minősítő Bizottság is kemény kritikát kapott, hogy a munkásparaszt származású hallgatókat az aspiranturanal csaknem
