Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1953-1954, Szeged

1953. november 24., III. rendes ülés

dők" kezdjék a tanulást, és csak a negyedik évben, vagy talán sohi - se jussanak el a kitűzött célhoz: szakszövegek önálló fordításához, megértéséhez. Az orcsznyelvi ok tatást minél előbb a szakképzés szolgálatába kell állítanunk: ezzel a szakmai elmélyedés, az élenjáró szovjet tudományj^gEdményei közvetlen elsajátításának hatéira-s lehetőségeit nyitna meg hallgatóink előtt, ugyanakkor csökkentenénk a túlterhelőst is, éppúgy, mint a marxizmus-leniniznus alapjainak a középiskolában történő előadásával is,: ez egyszersmind az egyetemi marxizmus-oktatás színvonalának ugrásszerű emelkedését is lehetővé tenné, amit a párthatározat szellemében szintén el kell .érnünk. Ha a szakmai túlterheléshez hozzávesszük a heti értekezleteket, a mozgalmi munkát, a napi sajtó rendszeres olvasását, joggal vetődik fel a kérdés, mikor tanulnak a hallgatók, mikor készülnek vizsgára, mikor sportolnak, mikor olvasnak verset, regényt, mikor mennek moziba, szinhez ba, hangversenyre, - ha lányok, mikor mosnak, varrnak-,- mikor készítenek évfolyam-, szakdolgozatot, pályamunkát, szakköri dőlgo zatot, mikor van magánéletük és tetejébe mikor alszanak? Csoda-e,ha ezek a hallgatók prakticistává lesznek, egyik napról a másikra toldozzák-foldozzák a süllyedő hajót, í'ásulttá, nemtörődömmé, fáradttá, idegessé, a szakma iránt közömbössé válnak és kevés lelkesedést mutatnak a politikai munka iránt? Azt hiszen, ezen aligha lehet - csodálkozni. Ugyanakkor, persze, nincs minden szakón túlterhelő?, vannak egyszakos hallgatóink, akiknek úgyszólván minden délutánjuk szabad, mégsem használják fel a lehetőségeket elmélyült szakmai tanulásra. A másik oldalon viszont fel kell vetni: vájjon beszélhetünk-e elmélyült szakmai képzésről pl. a II. éves magyar szakon, - de másutt is előfordul ez - ahol az.ogyik hallgató szerint 16 szaktárgyi órára 19 egyéb óra esik hetenként, közte kétségtelenül igen fontos tárgyak, mint marxizmus, honvédelem, orosz, stb., de azért ez az arány talán mégsem egészen helyes. Felhozzák hallgatóink azt is, hogy ezekből a tárgyakból rendszeresen van ellenőrzés, tehát az idő jelentős részét arra kell forditaniok, hogy azokra készüljenek, mig a szaktárgyakból az egy-két szeminárium kivételével nincs rendszeres ellenőrzés, tehát ezek kénytelen-kelletlen kiesnek a,heti munkaprogr aramból.

Itt kell felvetni általában az ellenőrzés kérdését. Az l’agyonellenőrzés1’ középiskolás módszereivel - igen helyesen - szakítottunk. Az önállóságra nevelés uj, helyes ellenőrzési elveit azonban mód sz eresen még nem dolgoztuk ki, tróg kevősbbé vittük át a gyakorlatba.

Itt interregnum állt elő. Hallgatóink re gkönnyebülten ló]cazettek fel; a komolyabbak azonban aggódva tekintenek a vizsgák elő, mórt a jegyzetelés és a tanulás területén tetemes lemaradás mutatkozik, amit a konferenciák is jeleztek. Hallgatóink eryrészc öntudatának jelenlegi általános fejlettsége mellett a félévenkénti egy konferencá. és a félév-végi vizsga mint ellenőrzési alkalom feltétlenül kevésnek látszik és az évközi munka lebecsüléséhez, elhanyagolásához, a vizsgákra való "rohamkészülés" poraiból való negel^venedeséhez felvezetni .

Még egy kérdést fel szeretnék vetni. A szaktárgyak viszonylag kieebb órafezáma sem fejezi ki a szaktárgyak háttérbeszoritottságáfc a maga teljes valóságában. Az u.n. "szaktárgyi órák"-körén belül ugyanis kezdenek elburjánzani a segédtudományok - a főtárgyak rovására. Ez a sok 1-2 órás melléktárgy szinten hozzájárul a tanterv s ezzel a hallgatók energiájának szétforgácsolásához. üzen a tóren is meg kellene keresni a helyesebb mérteket, végül a tanárszakos hallgatóknál ott van a pedagógiai tárgyak és a gyakorlótani tás, hospitálás régóta vajúdó kérdése. A jelenlegi rendszer - a pedagógiai tantárgyak és a gyakorló tanítás begyömöszölésével - megkoronázza a túlterhelést, ugyanakkor sok tekintetben komolytalanná teszi magát