Török Róbert et al.: Háborús hétköznapok IV. Tanulmánykötet (Budapest, 2020)

Nagyné Batári Zsuzsanna: Hátországi húsvét az első világháborúban sajtószemelvények tükrében

HÁTORSZÁGI HÚSVÉT AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN SAJTÓSZEMELVÉNYEK TÜKRÉBEN HÁTORSZÁGI HÚSVÉT XII. HÚSVÉTI MINDENNAPOK A szórakozás mellett a mindennapi életbe is bepillantást nyerünk, hogyha a cikkeket olvassuk. 1917-ben húsvétvasárnap vendéglő nyílt Egerben,87 Eger­­szóláton kocsma 1918-ban.88 A vonatok menetrendjét eleinte sűrítették az ünnepek alatt pl. Egerben,89 de 1918-ban felhívták az utazóközönség figyel­mét, hogy ne utazzanak, mert a korlátozott számú vonatokat már nem tud­ják az ünnepek alatt sem szaporítani.90 „A magyar könyvkiadók egész sereg értékes és szép uj könyvvel lepték meg a húsvéti könyvvásárló közönséget.” - szól a beszámoló 1918-ból.91 Az iskolások hasznos munkaerőnek bizonyultak a húsvéti szünetben: a hadiárvák, hadiözvegyek, bevonult, fogságba került, rokkant és elesett ka­tonák összeírásában kellett részt venniük.92 Továbbá a nehéz körülmények miatt a mezőgazdaságban is szükség lett rájuk, hiszen a férfilakosság jelen­tős része a fronton harcolt: „Tanulók a mezőgazdaságban, fontos nemzeti érdekeink szükségessé teszik, hogy a mezőgazdaság hiányzó munkásait némi részben az iskolák felnőtt ifjúságával is pótoljuk. Ilyen munkára 25 tanuló jelentkezett a vezetésem alatt álló főgimnázium ifjúsága köréből. Felhívom tehát különösen a városunk közelében lakó föld birtokos urak figyelmét arra, hogy ezek a tanulók a két hétre terjedő húsvéti szünidőben — az ünnepna­pok kivételével — két vagy három csoportban munkára készen állanak.”93 AZ ÜNNEP Mindebből látszik, hogy a húsvét méltó megünneplésére nagy energiát fordí­tott a lakosság. Miért történt mindez? Az ünnep szent időben, szent helyen folyik. Amikor az emberek ünnepelnek, pozitívak, és kifejezik reményüket egy jobb jövőben, ez az ünnepet örömteli eseménnyé formálja. Az ünnep megszenteli a mindennapokat, így értelmezhető a mindennapi élet ellentét­párjaként. A rendben zajló rítusok az otthonosság érzetét keltik, és fenntart­ják a világ rendjébe vetett igényt. Az ünnep a közösséghez tartozás érzését is biztosítja, olyan emberekkel, akik azonos értékeket vallanak.94 87 Egri Újság, 24. évfolyam 92. szám 1917. április 6.4. 88 Egri Újság, 25. évfolyam 76. szám 1918. április 3. 2. 89 Egri Újság, 23. évfolyam 111. szám 1916. április 20. 3. 90 Egri Újság, 25. évfolyam 74. szám 1918. március 30. 3. 91 Nyírvidék, 39. évfolyam 73. szám 1918. március 29. 3. 92 Békés, 50. évfolyam 12. szám 1918. március 24. 2. 93 Nyírvidék, 48. évfolyam 25. szám 1916. március 30.6. 94 Tánczos Vilmos: Szempontok az ünnepi események elemzéséhez. 2011. https://tanczosvilmos.files. wordpress.com/2011/09/03b-unnep.pdf (a letöltés ideje: 2019. október 25.) 2-12.

Next

/
Thumbnails
Contents