S. Nagy Anikó - Spekál József: Fürdőélet a Nagy Háborúban (Budapest, 2019)
A harctér legnagyobb élvezete
A harctér legnagyobb élvezete gyeden háború sem úgy zajlott le, ahogyan eltervezték. ■ ^»A Nagy Háború sem. A katonák tisztálkodási, fürdési lehetőségei „ott fönn” a zöld asztaloknál elgondoltakkal szemben egészen másképp alakultak. A „Szabályok az egészség ápolására” regulái előírták: „A tisztaság megköveteli, hogy a honvéd naponta reggel arczát, különösen pedig szemeit, füleit, száját, valamint napközben kezeit megmossa, szakállát és haját megfésülje, fogait megtisztítsa, időnkint körmeit levágja s hetenként legalább egyszerfehérneműt váltson. A láb a hányszor csak lehetséges hideg vízzel megmosandó, vagy legalább nedves ronggyal ledörzsölendő és a körmök, az ujjak hegyével egyirányban, lenyírandók. A kapczák gyakran váltandók és kimosandók. Nagyobb menetek előtt a kapczák zsiradékkal vagy szappannal megkenendők. A testet az erre kijelölt helyiségekben és az e czélra szolgáló eszközök igénybevételével kell lemosni. A legtöbb laktanyában külön fürdőszobák (zuhanyok) vannak berendezve. Nyáron, kedvező időjáráskor a legénység legalább hetenként egyszer fürödni vezetendő. A fürdő- és úszóhelyek használatánál az illem megóvásáról is kell gondoskodni. Fürdésnél úszónadrág használandó. Mindazon intézkedések, melyek a helyőrségekben, menetek alatt, táborban stb. az egészség ápolása tekintetében teendők, a hadjárat folyamán, tekintettel arra, hogy a csapatok folytonosan kiváló fáradalmaknak vannak kitéve fokozott gonddal hajtandók végre’.’1 A frontokon a harctevékenységek jellege és körülményei szélsőségesen ingadozóvá, nemritkán lehetetlenné tették a tisztálkodást és a fürdést. A fegyveres harc sár, piszok, tetvek, poloskák elleni küzdelemmel párosult. Vízben szegény harctereken az ivásra, főzésre és tisztálkodásra szolgáló napi 3,5 liter vízadagnak sokszor a töredéke is csak rendkívül nehezen volt biztosítható. Még a legmagasabb katonai körökben, jó körülmények között szolgáló Zádor István hadifestő tartalékos főhadnagy is a fürdést tartotta a harctér legnagyobb élvezetének.1 2 A szerbiai, galíciai és bukovinai utak vetélkedtek egymással a legrosszabb jelző kiérdemlésében. Románia is versenyben volt, ahol „az úgynevezett út sárfolyóvá változott’.’ A több fronton is harcolt Tersánszky Józsi Jenő író szerint: „Istentől elátkozottabb utak talán a világon sincsenek, mint Gácsországban... a galíciai sár, az a sarak királya.” Szárazságban sem volt jobb a helyzet, mivel „a Szahara sivatag méternyi mélységben mozgékony homokja jön át Galíciába látogatóba... Olyan porban lélegzett a hadsereg mintha liszteszsákba kötötték volna’.’3 Az izzadt katonák arcán vé-1 Szolgálati Szabályzat 1913. Kézikönyv tartalékos tisztek, egyéni önkéntesek és altiszti iskolák számára. Budapest, 1915. 2 Zádor István: Egy hadifestő emlékei 1914-1918. Budapesté, n. 3 Tersánszkyjózsijenő: A tiroli kocsmáros. Budapest, 1958,
