Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
A hazai dohánygyártás kezdete
26 A HAZAI DOHÁNYGYÁRTÁS KEZDETE Erdélyben valódi gyárak nemigen keletkeztek, itt inkább csak egyes mesterek foglalkoztak szivarkészítéssel. Nagyszebenben nyolc helyen 30, a segesvári Bolder-üzemben pedig három munkással folyt a gyártás. Zágrábban hat, Zenggben öt, Károlyvárosban három, Bellovárt kettő, Buccariban hét kis üzem működött. Varazsdon 12 kisebb gyárban 80-90 munkás kétmillió szivart, 198 tonna warazsdi mártásolt burnótot és 30 tonna pipadohányt készített. Ezek közül a Braschko és a Puszt-féle üzemek burnótjai a jómódú fogyasztók körében is népszerűek voltak, míg a többit inkább csak a legalsóbb néposztály használta. A felsoroltakon kívül még tetemes számú kisebb és jelentéktelenebb üzem is működött az országban. Rengeteg további magyar nevű szivar létezett: Jurista, Korona, Kossuth, Kubinyi, Munkás, Unió, Vadász, Vigadó, Zrínyi, stb., és persze végtelen a sora azoknak az elnevezéseknek, melyeket nagy horderejű események hívtak életre, majd azok varázsának elmúltával maguk a márkanevek is eltűntek. Ezek mellett természetesen kaphatóak voltak eredeti kubai szivarok is. 1847. augusztus 15-én a Debreczen-Nagyváradi Értesítő közzétette az alábbi figyelmeztetést: „Ezennel közhírré tétetik, hogy Debrecenben a ’ cs. kir. dohánybeváltó-hivatalnál, és t. m. Lobmayer kereskedésében, cs. kir. dohánygyártmányok és valódi Havanna és Manilla szivarok szabott áron veendők. Ä hivatalnál nagyobb mennyiség vételinél percentek [százalékok] engedődnek.” A szivar terjedése nagy vitákat keltett amiatt is, mert megjelenésének kezdetén magyar szó még nem létezett rá, a köznyelv cigarro, szopó, szívó néven emlegette. A „hivatalosnak elfogadott” elnevezést jól mutatja az 1830 körül gyártott Nádor-szípák (szípa - többes számban) csomagolása. Ez a kifejezés valószínűleg a szipákolásból eredhet, de hamar elvetették, mert a szipa Erdélyben szipogó vénasszonyt jelent. A szivar szót az Athenaeum folyóirat Figyelmező című 1830 körül a csomagoláson „szivar” helyett még „szípa” szerepelt kritikai szemléjének 1837. II. félévi 7. számában maga Vörösmarty Mihály ajánlotta, mivel a füst a göngyölt levelek közt szivárogva jön: „Ä szipa eddig banya = Vettel értelemben volt ismeretes, az író fiatalság most cigarro helyett akarja használni. A’ szipa még a’szipákol-ra is emlékeztet, mi annyit tesz, mint sűrűén ’s egészen e’ dísztelen foglalatosság’ gyönyöreibe merülve tobákolni. Ä szipákolás épen az a ’ tobákolásban, mi a ’pöfékelés a ’ dohányzásban. A’pöfékel szó mindig egy pohos csattanó képű korcsmárosra vagy hentesre emlékeztet, ki terebélyességének egész commoditásával eregeti a ’ kábító füstöt; a ’ szipákolást ellenben csak úgy képzelhetem, ha egy pislogó vén németet képzelek hozzá, ki orra ’ tömésében egész a ’fáradhatatlanságig foglalatos. ’S nevezzük most már a ’ szép, karcsú, cigarrót szipának’! Havannah’ minden fűszerei boszút kiáltanak. Igaz, ugyan, hogy a ’ magyar, lúgozott cigarrók határtalanúl rosszak; de hát minek neveztük szipának? a ’ név rontotta meg ízeiket. Tréfán kívül - e’helyett más szót kellene csinálnunk; talán szivar? mivel szivárogva jő fel benne a’ füst. De ha megmarad is az idegen cigarro név, nem vesztünk vele: a ’ szipánál minden esetre kellemesb.” Az irodalmi vita több évig folyt. Ábrándos költők a fuvola mintájára ajánlották a szivola elnevezést, de végül Vörösmarty ajánlata épült be a köznyelvbe. Mint dohányzási forma, ebben az időben még jelen volt a bagózás is, melynek során a dohányból egy kis labdacsot gyúrtak, és ezt oldalra, a szájba téve rágcsálták, nedvét szívogatták, aztán pedig — a fokozott nyálelválasztás miatt - szaporán köpködtek. A Vasárnapi Újság 1865. október 15-i számában, így ír erről Beliczai Elek: „ Végül megemlítendönek vélem a kevésbbé díszes és az egészségre nagyon is káros befolyással bíró, s hazánk egynémely vidékein a nép alsó rétegénél szokásos bagózást. A dohányban úgy is van egy neme a méregnek (úgynevezett nicotin), mely különösen megnedvesítés által válik közlékenynyé, s a test belső részeiben könnyen bélgyuladást okozhat, miért is örvendenénk, hahogy ezen ocsmány szokást, mely az ember szájának kellemetlen, kiállhatlan szagot kölcsönöz, mielőbb az elhagyott s elavult szokások között láthatnák.” 1845-től az osztrák dohányjövedék fokozni kívánta termékeinek magyarországi eladását, ezért új gyárat alapítottak Temesvárott. Az építkezés lassan zajlott, de magyar részről időközben egyre nagyobb ellenszenv mutatkozott az osztrák gyártmányokkal szemben. 1847-ben felmerült, hogy a félkész temesvári üzem termékeit mégiscsak illő volna magyar címjelzékkel és feliratokkal ellátni, ha már egyszer a magyar fogyasztóknak szánják őket. Ebből nem lett semmi, és mire a gyár 1848-ra teljesen elkészült, termékei iránt alig mutatkozott kereslet.
