Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
A Magyar Királyi Dohányjövedék
28 A Magyar Királyi Dohányjövedék talajvizsgálattal jelölték ki a termelésre legmegfelelőbb területeket, az alkalmatlanokat pedig folyamatosan kizárták. A jó minőségű dohányt kedvezőbb áron vették át, míg a silány anyagok beváltási árát leszállították, és bevezették a „kihányás” (selejt) kategóriát. Mintaterületeket hoztak létre, megkezdődött a tudatos termesztés és a folyamatos kutatás. Ezekkel az intézkedésekkel rövid időn belül egyre nagyobb eredményeket értek el, a Dohányjövedék 1882. évi tiszta nyeresége megközelítette a 20 millió forintot! A századfordulóhoz közeledve még viszonylag jelentős, de már nagymértékben csökkenő igény mutatkozott a burnót (tubák) iránt, sőt még pár fajta rágódohány (bagó) is forgalomban volt. A gyárak ekkoriban már főként cigarettát, szivart és pipadohányokat gyártottak. 1897-ben újból szabályozták a termelőknek járó előleget, eszerint a „holdpénz” 1 kát. hold után 20 Ft, a „zsinórpénz 100 kg szárazdohány után 2 Ft. Az első világháborút megelőző években hat dohánybeváltó felügyelőség működött: Aradon, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Szolnokon. Ezek alá tartozott összesen 35 dohánybeváltó hivatal az alábbi településeken: Arad, Barcs, Battonya, Békéscsaba, Budapest, Csóka, Csongrád, Debrecen, Érmihályfalva, Érsekújvár, Fadd, Flajdúdorog, Jászberény, Kápolna, Kiskunfélegyháza, Kisvárda, Mezőkövesd, Miskolc, Nagyatád, Nagybecskerek, Nagykálló, Nagykároly, Nagyiéta, Nagytárkány, Nyírbátor, Nyíregyháza, Polgár, Rakamaz, Szatmárnémeti, Szeged, Szolnok, Temesvár, Tiszaroff, Vásárosnamény, Zsombolya. Az I. világháború alatt a dohánytermelés visszafejlődött, a gazdák a jobban jövedelmező gabonákra tértek át. Ezen a helyzeten egy ideig még a beváltási árak emelésével, a dohánykertészek katonai szolgálat alóli mentesítésével sem lehetett javítani. A Jövedék 1924-től kamatmentes hitel nyújtásával segítette a termelőket. Dohánypajták kijavításához holdanként 160 pengőt (3 évi részletre), új pajta építésére holdanként 600 pengőt (10 évi törlesztésre) biztosítottak kamatmentes előlegként. A kölcsönök hatására a dohánytermő terület az 1925. évi 29000 katasztrális holdról 1926-ra 41000 holdra növekedett. A jövedelmezőség fokozásának érdekében 1934 és 1944 között minden évben emelték a beváltási árakat. Az ültetvényeket sújtó jégverés által okozott károk megtérítésére egy központi alapot hoztak létre. A dohányfogyasztás folyamatos, rohamos növekedése miatt szükségessé vált a termelés további fokozása, valamint újabb és újabb dohánygyárak felállítása. Ezeket, - amolyan kiemelt állami beruházás keretében - az országban szinte példa nélküli gyorsasággal és precizitással építették fel. Egyazon időben a legtöbb dohánygyár 1915-ben működött az akkori Magyarország területén, szám szerint huszonkettő: Budapest-Erzsébetváros, Budapest-Lágymányos, Budapest- Óbuda, Debrecen, Eger, Fiume, Kassa, Kolozsvár, Munkács, Pápa, Pécs, Pozsony, Sátoraljaújhely, Selmecbánya, Sepsiszentgyörgy, Szeged, Szentgotthárd, Szepesbéla, Szomolnok, Temesvár, Zágráb, Zengg. Ezekből a trianoni szerződés (1920) után csupán tíz maradt hazánk területén. A felsoroltakon kívül más városokban is voltak kisebbnagyobb üzemek, melyek azonban vagy még 1915 előtt megszűntek, vagy később keletkeztek. Megnyitásuk vagy bezárásuk idejéről sajnos a különböző források eltérő adatokat közölnek. Ennek oka lehet, hogy már az újonnan épülő gyárak elkészülténél korábban megkezdték a munkások betanítását egy-egy településen. így például Munkácson már 1898-ban készítettek szivarokat ideiglenes helyen, de az új, végleges épület csak tíz év múlva készült el. A könyvben összesen huszonöt gyárat mutatunk be - keletkezésük szerinti időrendben — a lehetőségekhez mérten a legnagyobb alapossággal. Kissé ellentmondva a könyv alcímének, az először 1920-ban, majd a II. világháborút követően ismét elveszített gyárak életét nem csak 1945-ig, hanem napjainkig követjük. Ugyan további működésük a későbbi Magyarország életében már nem játszott szerepet, mégis megérdemlik, hogy legalább itt megemlékezzünk róluk. Történetük érdekes, sőt izgalmas, nagy csattanóra azonban mégsem kell számítani, hiszen — két kivétellel — mindegyik ugyanúgy végződik: bezárással... Szivargyűrűk és pecsétjegyek, 1920-as évek
