Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
A hazai dohánygyártás kezdete
22 A HAZAI DOHÁNYGYÁRTÁS KEZDETE inkább eladták, maguknak pedig megtartották a rosszabbat, amelyet egyszerűen csak összemorzsoltak a kezükkel, és így tömték meg pipájukat. A piacokon felvásárolt dohányokat a szatócsok is másokkal vágatták fel, majd már különféle elnevezések alatt, pipadohányként bocsátották áruba. Nagyobb mértékű volt ugyan a burnótgyártás, de eleinte - kevés kivétellel - inkább csak silányabb minőségű fajták készültek. A legtöbb burnótot Pesten, Kassán, Pozsonyban, Varasdon, Fiumében, Eszéken és Zágrábban állították elő, de még itt is a legkezdetlegesebb módokon. A nedves eljárással készülő burnótokat még a legnagyobb pesti gyárban, Fuchséknál is fateknőben, kézi munkával keverték és vegyítették, ami nem csak nagyon fárasztó művelet volt, de igen hosszadalmas is. Az üzemek nyaranta dohányhulladékokat vagy rosszabb minőségű leveleket vásároltak a kereskedőktől, melyeket a napon kiszárítottak, majd megőröltek. „Ha gyártmánykészleteik elfogytak, a raktárukon lévő dohánykészletet fűszerezett sóslével megnedvesítették s megkeverve erjedésnek hagyták indulni, elvégre pedig csontfeketével megfestették.” (Natorp -Bálványi) Igazán kitűnő minőségű burnótot csak külföldről lehetett beszerezni. Fuchs és Kunig gyártmányai a többinél jobbak voltak, sőt az 1830-as évek végére ezek minőségét annyira feljavították, hogy sok más üzem kénytelen volt a burnótgyártást beszüntetni vagy legalábbis a minimálisra csökkenteni. Kedveltebbek voltak a „minden vegyrész nélkül és száraz úton készült magyar burnótnemek, melyek közül főképen a diószeghi, jánosházi, és debrői Németországban is szívesen fogadtattak s jelentékeny kivitelnek örvendtek.” (Natorp-Bálványi) Többek közt Pesten készültek a vörös Bécsi pácz, Fekete pácz bécsi módra, Kassai finom, Hamburgi finom, Galicziai finom, Király-Rapé, Hölgy-Rapé, Tonka-Rapé és a Rózsa-pácz fajták. „A dohányzóknak a szivarzás felé irányuló élvezési hajlamánál fogva nyilvánult nagyobb szivarkereslet.”Az 1800-as évek elején még vándor-szivargyártók is járták az országot, akik néhány hétre elszegődtek a gazdasági majorokba, és a leszedett vagy bevásárolt levelekből szivart készítettek. A pesti kereskedők és fűszeresek a felvásárolt dohányokat kiadták a főként a Ferenc-, József-, és Terézvárosban lakó szivarkészítőknek, akik az előre kialkudott munkabérért a dohányt otthon megsodorták, majd a kész gyártmányokat a keletkezett hulladékkal együtt visszaszolgáltatták. Az ily módon Pesten évente gyártatott szivarok összemennyisége 100 millió darab körülire tehető. Keresletük folyamatosan nőtt, így az 1830-as évektől már egyre több kisebb-nagyobb állandó üzemre berendezett gyár kezdte meg működését, nem csak vidéken, hanem Pesten is. A leghíresebb volt köztük a Fuchs, Philips és Társai gyára, ahol állandóan 300-400 munkást foglalkoztattak és évente 25-30 millió szivart készítettek. Az összes üzem közül egyedül itt használtak a szivarokhoz külföldi leveleket, bélnek amerikait, borítéknak hollandiait. „A finomabb dohány iránt való ízlés nem igen lévén kifejlődve, a gyártás is az egyedáruság behozatala előtt a gyártmányok minősége tekintetében nem állott valami magas fokon.” (Natorp-Bálványi) Konkurenciának számított Medetz József (1808—1869) gyára, mely pipadohányokon kívül szivarokból — a házon kívül készítettekkel együtt - évente tízmillió darabot adott
