Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
Parancsolj kérlek tüzet!
174 Parancsolj kérlek tüzet! lehetőség volt magasabb szintű iskoláztatására. Rokonainak textilfestő- és fehérítőüzemében dolgozott, ám ezeket a napóleoni háborúk tönkretették. Szülei tanácsára munka mellett folyamatosan olvasott és a legkülönbözőbb tudományos előadásokon vett részt, hogy tudását fejlessze. Tizennégy évesen gyógyszerésztanoncként kezdett dolgozni, széleskörű ismeretei leginkább önszorgalmának voltak köszönhetők. 1803-ban szülővárosában, a bajorországi Hofban kis vegyi gyárat alapított, de nem lett sikeres, ami leginkább a rosszindulatú versenytársaknak volt köszönhető. Valószínűleg sokrétű érdeklődése miatt eleinte kissé csapongón a különféle területek között, ugyanis rövid ideig - 180 fokos fordulattal — a bölcsészet kezdte érdekelni, de hamarosan ismét visszatért a természettudományokhoz, és ásvány-vegytani képzésre járt. Kémiai témákban kisebb publikációi is megjelentek az Adolph Ferdinand Gehlen vegyész által kiadott szakmai folyóiratban (Neues allgemeines Journal der Chemie). Ezeknek és kitartó tudásvágyának köszönhetően meghívást kapott a jénai egyetemre, ahol r8io-ben doktorált. Anyagi helyzetéről mindent elárul, hogy még a vizsga költségeit is csak később, részletekben tudta kifizetni. Aztán, mint a mesében: csoda történt. Amikor a jénai egyetem idős kémiaprofesszora meghalt, Gehlen azonnal őt ajánlotta, ráadásul az ötletet még az ismert német író, Johann Wolfgang von Goethe is támogatta. Így került Döbereiner a jénai egyetemre, ahol egészen haláláig dolgozott. Jól felszerelt laboratóriumot állított fel, és számtalan előadást tartott. Ragyogó tanárnak tartották, mert az elméletet minden esetben a gyakorlathoz kapcsolta, ami, lássuk be, a kémia területén igencsak fontos. E módszere annyira sikeres lett, hogy azt a későbbiekben mások is követték. Mély tudományos kutatásai mellett számtalan kisebb, gyakorlatibb kísérletet is végzett. 1823. július 27-én nagy felületű porított platinát állított elő, amely fölé levegő jelenlétében hidrogéngázt vezetett. Azt észlelte, hogy szobahőmérsékleten, sőt akár -io°C-on is, a levegő oxigénjének hatására tíz perc után az összes hidrogénből víz keletkezett. Amikor pedig a levegőt tiszta oxigénre cserélte, a reakció olyan heves volt, hogy a „szúrópapír”, amire a platinát tette, elszenesedett. Augusztus 3-án Döbereiner a platinataplótól 4 cm-re lévő fúvókából engedett a fém felé hidrogént, amely közben levegővel keveredett. Azt látta, hogy a platina először vörösen, majd fehéren izzik, és begyújtja a hidrogént. Felfedezését azonnal hasznosította, és megszerkesztette az első Feuerzeug, azaz tűzgyújtó készüléket. Ez természetesen korántsem úgy nézett ki, mint egy mai gyújtó. Legfontosabb része a hidrogénfejlesztő tartály volt, ami cinket és kénsavat tartalmazott. Az ebből fejlődő gáz egy kis csövön át a külső részen lévő platinaszivacshoz jutott, ahol magától meggyulladt. Egy kis csappal megállítható volt a hidrogén áramlása, így a reakció magától megszűnt. Öt év elteltével, 1828-ban már húszezer ilyen gyújtót használtak Németföldön és Angliában, és a köznyelvben gyakran Döbereiner lámpának hívták őket. Gyönyörű díszítettségük miatt a biedermeier lakások látványos „berendezési” tárgyaivá váltak. Hátrányuk robbanásveszélyességük és különösen nagy méretük volt, tehát egy ilyen gyújtót az asztal közepén kell elképzelnünk, semmiképp sem egy mellény-
