Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)
Kincses Katalin Mária: A galíciai front 1916-ban Házi Jenő naplói alapján
Kincses Katalin Mária: A galíciai front 1916-BAN Házi Jenő naplói alapján hogy a tétlenség érzésétől megszabaduljon, Házi Jenő 1916 júliusában elhatározta, hogy ismét harctéri szolgálatra jelentkezik, az ezt nem javasló orvosi vélemények dacára. A gyakorlatban óhaja szeptemberi szabadsága után realizálódott, amikor is már nem a 94. gyalogezredhez Galíciába, hanem az erdélyi hadszíntérre került, immáron a 82. székely gyalogezred kötelékében,26 az Ojtozi-szoros vidékére, a magyar-román határhoz, ahol a Hunyad megyei Nagyrunkon egy géppuskás osztag parancsnoka lett. Románia augusztus 27-iki hadba lépése után Házi Jenő az év utolsó két hónapjában azokba a hadműveletekbe csöppent, melyek a románok elleni nagy erejű és nagysikerű támadássorozat részeként az 1916. november 11-én megindított új hadműveletébe illeszkedtek. Sósmezőhöz rendelték, az 1053. magassági ponthoz, hogy építse ki géppuskás állásait, amit - gondolván a téli időszakra is, illetve a korábbi passzív szolgálat mentalitásából kifolyólag — két nap alatt alaposan megtervezett, berendezett. Sejtései ellenére napi szintű fegyveres harcra került sor már november 13-án, mert a románok Nagyrunknál áttörték a védelmet: „Dél már elmúlt, amikor ismét visszatértem a rechtes Gewehrhez, ahol a legénységgel beszélgettem, midőn azok egyszerre figyelmeztettek, hogy az oláhok hurráznak a Runcunál, majd csakhamar láttam futni onnan a katonáinkat, és a románok feltűntek a sziklán. Gyorsan parancsot adtam, hogy a fegyverrel menjenek le az ösvényre és lőjék a sziklát, míg jómagam tájékozás céljából, meg hogy a fegyver baloldalát biztosítsam, elmentem a IV. század III. szakaszához, ahol a katonákat kitartásra bíztattam. Pár percig tartott az egész, s mire visszafele fordulok, majd kővé meredtem, midőn látom, hogy az embereim a fegyverrel rohannak le a meredek hegylejtőn. Kiabáltam és ordítottam mindenfélét, mi csak a számra jött, hogy őket megállítsam, mi sikerült is, de a csővel Sándor káplár úgy megugrott, hogy nem lehetett sehol sem látni. Kétségbeesve be kellett látnom, hogy fatális szerencsétlenség folytán a kedvező pillanat a beavatkozásra elszaladt, és sorsomnak megadva magamat sírva követtem őket a futásban, átkozva balcsillagzatom, hogy egy gyönyörű fegyvertényt embereim gyávasága és a visszavonulási út meredeksége miatt elmulasztottam. A futás valóságos kálvária volt számomra. Szégyenpír égett az arcomon, és szerettem volna a föld alá süllyedni. A dolog megtörtént, emberileg segíteni nem lehetett. (...) Tehetetlenségemben fogaim vicsorgatva vettem minderről tudomást. A takaróim is sajnáltam, bár ezeket november 11-én a lakásom előtt egy gránátszilánk átlyuggatta az esőköpenyemmel együtt...”27 26 A 28. gyalogezred tevékenységét az ezredtörténet örökítette meg: A cs. és kir. 82. székely gyalogezred története 1883-1919. A m. kir. Hadilevéltár okmányainak felhasználásával / Vitéz József kir. herceg előszavával. M. kir. Hadilevéltár, Budapest, 1931. 27 Napló, IV. kötet. 1916. november 20.
