Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)
Kincses Katalin Mária: A galíciai front 1916-ban Házi Jenő naplói alapján
HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK II. Az Ojtozi-szoros magaslatainak, az 1053., az 1095. és a 1108. magassági pontoknak a megrohamozása két nap múlva zajlott, az ezred a 19. tartalék bajor gyalogezreddel közösen, a környéket az 1095. pont kivételével, azaz gyakorlatilag Leánymezőt és a Runcul Maré nevű vonulatot ismét ellenőrzése alá vonta. November 22-én értesültek Ferenc József haláláról: „...jött a hír, hogy a király meghalt.28 Amire már évek óta tehát félelemmel gondoltunk, az most bekövetkezett! Az első megdöbbenés után [a hírnek] egyébként már mélyebb benyomása sem rám, sem katonáimra nem volt. A halál gondolata mindnyájunk számára oly megszokott volt, hogy legfeljebb csodálkoztunk, ha nem minket, hanem mást ért utol. Sokkal fásultabb az ember, semhogy az ilyen következményen, ha még oly fontos körülményen, behatóbban gondolkozni képes volna.”29 A további, november végi hónapok szakadatlan hóesésben és fegyverropogásban teltek: a szembenálló felek részéről egyaránt, a december első fele pedig nyugalomban. Közben említésre méltó, hogy az új királyra bajtársait a században Házi Jenőnek kellett felesketnie november 28-án. Kihasználva az időjárás enyhülését, a hóolvadást, s hogy a völgyekben hetek óta megtelepült köd felszállt, december 18-án a 82. gyalogezred parancsnoksága a 1095. pont elfoglalására adott utasítást, amit szenteste napjára tűztek ki. Ily módon az év utolsó napjain Házi számára rendkívüli módon összesűrűsödtek az események. A feltámadó heves szél miatt a támadást 25-ére halasztották, aminek a katonák nagyon örültek, hiszen meg tudták ünnepelni szenteste a karácsonyt. A támadást Házi Jenő nagyon részletesen írja le: nemcsak azért, mert a támadás során ismét megsebesült - mindkét karját srapnelszilánk súrolta, így az ezredtörzs orvosához, Kézdivásárhelyre szállították -, hanem azért is, mert teljes mértékben tisztában volt annak jelentőségével. Házi sebesültvonata szilveszter napján indult vonattal Budapest felé. Két hadszíntér, hadtápszolgálat és frontszakasz. Karácsonyesték nyugalomban és lőzivatarban. Fogolytranszportok, ismerkedés a lengyel lakossággal. Nyelvtanulás, udvarolgatás, a helybéli szokások megfigyelése. Világlátás, emberi kapcsolatok, a bajtársiasság, a halál élményének megtapasztalása, sebesülés. Az állásháború és a frontszolgálat emberi pszichére ható momentumai. - Ugye, mennyi minden belefér egy 24 éves, intellektuálisan, mentálisan formálódó fiatalember életének egyetlen évébe... 28 1916. november 21-én halt meg I. Ferenc József császár és király. 29 Napló, IV. kötet. 1916. november 20.