Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)
Papp Barbara: "Szintén Doberdó?" Az első világháború és az őrültség
30 HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK II. (például depressziós epizód az élettörténetben). Hasonlóképpen veszélyeztetőként értékelhetők a nehezített hátországi, otthoni körülmények: vagyis annak a terhe, hogy távolléte következtében a hozzátartozók életminősége drasztikusan leromlik, őket, vagy a - bármilyen csekély - vagyont komolyabb károsodás, esetleg a megsemmisülés fenyegeti (pontosabban: az elvárhatónál vagy szokásosnál nagyobb mértékben fenyegeti ilyesfajta veszély). A magyar katonákra az átlagosnál is nagyobb teher nehezedett, hiszen a „közösöknél” szolgálva akarva-akaratlanul szembesülniük kellett azzal, hogy ez bizony nem, vagy nem elsősorban a magyarok háborúja. Ez egyrészt azt jelentette, hogy nyelvi és kulturális nehézségek is előfordulhattak a csapattesten belül: a magyarok azt tapasztalták, hogy a nyelvük másodrendű, és nem csupán a nyelvük, de ők maguk sem érnek annyit a közös hadseregben - legalábbis érzésük szerint -, mint az osztrákok. Egy paraszti származású sorkatona a következőképpen emlékszik: „Nemigen tudtam németül, nagyon kicsit, de ott német vót a vezényszó. Ott mást nemigen beszíltek, a tisztek is németek vótak. Jelen’kezni, minden, csak németül lehetett... Hogy mondjam? A magyarokkal nem olyan barátságosan bántak, mint ahogy kellett volna. Az osztrákok leníztík a magyarokat!”6 A másik oldal - jó érzékkel - igyekezett kihasználni az Osztrák-Magyar Monarchia seregének belső egyenetlenségeit, és tovább szították az ellenségeskedés a háborús propaganda minden lehetséges eszközével, az olaszok például a következő röpcédulákkal árasztották el a bakákat: „Miért harcoltok osztrák és német érdekekért? Tieitek otthon nélkülöznek, sürgősen hazavárnak benneteket, ne rohanjatok czéltalanul a halálba.”7 A saját csapattesten belül sem csupán nemzeti, nemzetiségi ellentétek jelentkeztek. Természetesen nem specifikusan a magyar katonákra volt jellemző, de kétségtelenül nagyobb rizikótényezőt jelentett lelki sérülések szempontjából a harcoló környezetében tapasztalt rossz körülmények. Ez jelenthetett egyszerűen tömény unalmat, amelyet sem a kedvezőtlen időjárás, sem a kevéssé kielégítő táplálkozás nem tett elviselhetőbbé: „A munkához napi 2 tiszt lett kivezényelve, ami nagyon unalmas és hideg foglalkozás volt. Az étkezés borzasztó gyenge volt... Az idő változatlan unalomban telt el” - állította a visszaemlékező.8 Súlyosbította a helyzetet, amikor nem csupán a rossz idő vagy ingerszegény környezet, esetleg az elhanyagolónak nevezhető bánásmód állt a háttérben, hanem tényleges bántalmazás történt, mint ahogy a szatmári kiképzésekor: „Itt kegyetlen három hónapot töltöttem. Egy 6 Szilágyi Miklós: Finesszel köll élni: A háború és a hadifogság a szóbeliségben. Budapest, 2011. 37. 7 Ottrubay Dezső: Visszaemlékezés az 1914-1918. évi világháborúra. Kézirat. OSzK Kézirattár, Quart. Hung. 4313., 154. 8 [Névtelen]: Hadi emlékek. 1914-15-16. Kézirat. OSzK Kézirattár, Quart. Hung. 4394., 3-4.
