Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)
Papp Barbara: "Szintén Doberdó?" Az első világháború és az őrültség
Papp Barbara: „Szintén Doberdó?” Az első világháború és az őrültség kezménye a - mai elnevezés szerint - poszttraumás stresszzavar és hasonló rendellenességek voltak. A korabeli hétköznapok embere, akárcsak a korabeli klinikus, addig még nem, vagy alig találkozhatott ilyen mértékű és jellegű traumákkal: ehhez a világháború totalitása kellett. Az első világháború tehát megtermékenyítette a trauma-kutatásokat is. (Interjúalanyom „Szintén Doberdó?” kérdése nyilvánvalóan a mentális zavarok ilyen, frontélmények hatására kifejlődött fajtáira vonatkozott.) Az őrültség harmadik színtere pedig a hátország, az otthon maradottak voltak, akiknek teljességgel szokatlan, erőt próbáló feladatokkal, életük rendjét gyökeresen átalakító veszteségekkel kellett megküzdeniük még akkor is, ha tényleges harci cselekményeknek nem is voltak elszenvedői vagy tanúi. Vagyis esetükben is alkalmazkodási- és stresszzavarokról beszélhetünk. Az előbbiekkel összefüggésben - minden szörnyűsége mellett - számos haszna keletkezett az első világháború őrültségeinek. A klinikusok olyan új tapasztalatokat szerezhettek az emberi lélekről, melyeket a „boldog békeidők” egyszerűen nem kínálhattak.5 Addig nem - vagy legfeljebb elszórtan - megfigyelhető lelki jelenségek tömegével szembesülhettek, ezek mentén pedig pszichológiai elméleteket építhettek fel az emberi működésről, illetve kényszerültek módosítani. A tapasztalatok függvényében természetesen nem csupán az elméletek újultak meg, de a kezelési protokollok is változtak: új gyógymódok keletkeztek vagy tökéletesítették az eddigieket. Az első világháború tehát termékenyítőén hatott a lélektudományokra, bár ezt kétségkívül kényszerhelyzet alakította így. Mint láttuk, a háborús események következtében mind a háborús közönség, mind a harcolók, mind a hozzátartozóik esetében megvolt a mentális egyensúlyvesztés esélye. Leginkább talán mégis a harctéri cselekmények résztvevői és közvetlen szemlélői, a katonák, „Doberdó” elszenvedői voltak ennek kitéve, noha a többség természetesen ép lélekkel, legalábbis gyógyultan vészelte át a traumatikusnak mondható eseményeket. Bizonyos rizikótényezők mégis megfigyelhetők ennek vonatkozásában, vagyis a katona lelki pajzsának, önvédelmi rendszerének esetleges hiányosságai hajlamosíthatták a sérülésekre. Ide számíthatók az anamnézisben megmutatkozó korábbi traumatikus események, vagy egyszerűen a pszichiátriai jellegű előzmények 5 Lásd például a pszichoanalízis „budapesti iskolája” alapítójának írásait: Ferenczi Sándor: Agysérüléses katonák utókezelése. Gyógyászat, 55, 1915. október 24., 43: 511-512.; Ferenczi Sándor: A háborús hisztéria két típusáról. In: Erős Ferenc (válogatta, sajtó alá rendezte): Ferenczi Sándor válogatott írásai. Budapest, 2000.152-161. (Eredeti megjelenés: Über zwei Typen der Kriegsneurose (-hysterie). Internationale Zeitschrift für Psychoanalyse, 1916—17, IV, 131-145.); Ferenczi Sándor: A háborús neurózisok pszichoanalízise. In: Ferenczi Sándor: A hisztéria és a pathoneurózisok. Pszichoanalitikai értekezések. Budapest, 1919. 71-90.
