Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)
Papp Barbara: "Szintén Doberdó?" Az első világháború és az őrültség
HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK II. meghaltak, mások meg kezük-lábuk nélkül tértek haza, „vagy hát egy kicsit kótyán, ugye” - bökött fejével az ajtó felé, ami nemrég csukódott be. Hogy ő honnan hallott erről? - Édesapja, nagybátyja és az többi, frontot megjárt falubeli férfi mesélhette, de állítása szerint ez tulajdonképpen köztudott volt. Vagyis az interjúalanyom szemében Doberdó nem csupán a vesztes háborút, a kemény harcokat, a hatalmas emberveszteséget és a rokkantak sokaságát reprezentálta, hanem az ép elmét megbontó, mentálisan betegítő, deformáló erőt is.2 Először is meg kell állapítanunk, hogy az őrültség képzete az első világháborúhoz több szinten - több fronton - kapcsolódott (természetesen az őrültség alatt nem szigorúan a Betegségek Nemzetközi Osztályozásában3 vagy a Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders-ben,4 vagyis a standard diagnosztikai leírásokban alkalmazott, lefektetett kritériumrendszert értjük, hanem inkább - de nem kizárólagosan - a „kótyaság”, a hétköznapi mércével mért furcsaság, bolondosság jelenségeit). Tulajdonképpen az összes háborús szereplővel összefüggésbe hozhatók a psziché rendellenességei. Az őrültség első színtere lehetett a háborús közönség vagy közösség: az a tömeg, amely ugyan az adott pillanatban nem föltétien aktív részese és nem is elszenvedője, áldozata a tényleges harci cselekményeknek, viszont az általánosabban értelmezett háborús tetteknek igen. A háborús tömegről van szó, amely kívánja és élteti a hadba lépést, követeli az erélyesebb fellépést, vagy éppen ünnepli a sereget, a vezetőket. Az őrület forrása ezekben a helyzetekben a lelkesedés: olyan felfokozott érzelmi állapot, harci kedv, amely ugyan az egyes emberekben is jelen lehet, azonban a tömeg pszichés értelemben mindig több, mint tagjainak összessége, hiszen saját tulajdonságokkal rendelkezik, és az egyéneknél intenzívebb, szélsőségesebb akciókra és reakciókra képes. Olyannyira kapcsolódnak az első világháború tömegjelenségei a tágabb értelemben vett őrültséghez, hogy ezek alapozták meg a tömegpszichológiai kutatásokat. Az őrültség második színtereként tekinthetünk a frontra, amely esetben a fizikai és lelki traumákat átélt katonákat érinti ez a jelenség, amelyek követ2 Megjegyzendő, hogy a „Szintén Doberdó?” kérdés egy általánosabb összefüggésben is ismert, legalábbis a magyar közvélemény egy része számára - én sajnos nem tartoztam közéjük. A konferencia-előadást követően jöttek oda hozzám a közönség soraiból azzal, hogy egy régi vicc kapcsolódik ide, nevezetesen: két férfi áll egymás mellett a nyilvános illemhelyen, szükségüket végzik, amikor az egyik szeme a társa péniszére téved, és részvéttel súgja oda: „Szintén Doberdó?” Ez a jelenet természetesen elsődlegesen nem a pszichés, hanem a szomatikus háborús sérülésekkel hozza összefüggésbe a hadszínteret (az ironizáló kérdés tehát mindenképpen többrétegű történelmi örökséget hordoz, ebből csak az egyik vonal az őrültségé.) Köszönöm a kedves viccmesélőknek a megkeresést! 3 BNO-IO zsebkönyv. Budapest, 2004. 4 A legújabb kiadása magyarul: DSM-5 diagnosztikai klasszifikációs rendszer. Budapest, 2016.
