Török Róbert (szerk.): Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig. A magyarországi sörgyártás és fogyasztás története (Budapest, 2018)
III. A hazai sörfogyasztás kultúrájának alakulása
KI miért és рц, 'Whn drank beer and hogyan ivott sört Щ) how did they drink beer а19 -20. század fordulóján ? in finde siede 'Hungary? A 19. században egyre nagyobb haszonszerzési lehetőség társult a sörfőzéshez, ami egyet jelentett a gyárak szaporodásával és a „sörmarketing'' megjelenésével. Hogy mindez egyenes arányban volt-e a népesség szükségletével? Vagy a jól felépített reklám igyekezett megteremteni a fogyasztói bázist? Mivel a sörfőzés és fogyasztás után szedett adók komoly bevételi forrást jelentettek az államnak, a hivatalos körök számára sem volt mindegy, hogy milyen széles tábort tudnak a sörivók felsorakoztatni. Az sem volt mindegy, hogy hány sörgyár látta el itallal az ország népességét. Érdekes, hogy a 19. század közepén megjelent lapokban, ha a sörfőzés bemutatásáról esett szó, a cikkben mindig hangsúlyosan kiemelték, hogy mennyi bevétele származik a császárságnak az italból. „Mintegy 50 millió pengő forintot képvisel a söripar a birodalomban, megérdemli tehát, hogy megismerkedjünk vele." (Budapesti Hírlap, 1855. július 21.) „Dacára minden csodálkozásnak és feljajdulásnak a sörfogyasztás roppant arányokban terjed. Egymás után támad Pesten a serfőző. A jobbak közé tartoznak a főváros vidékén a promontori és angyalföldi, valamint a két új sörgyár Kőbányán." (Vasárnapi Újság, 1861) Amennyiben a kérdést, hogy bort iszik-e a magyar, vagy inkább sört, az alapján döntenénk el, hogy az egyes italok után kivetett regáléjövedelmek aránya hogyan alakul, akkor egyértelmű a bor győzelme. 1889-ben a bor után öszszesen 105.620 Ft, míg a kültelki sör után csupán 4730 Ft volna a megállapítandó adó. (A városban elfogyasztott sör után az adót a gyárak fizették, erről összesített adat nem áll rendelkezésre.) Az 1890-es években a sör- és borfogyasztás helyzetét jelentősen megváltoztatta a filoxéravész. In the 19th century breweries were seen as generating ever greater profits, and this inevitably resulted in the proliferation of breweries and the emergence of "beer marketing.” Was this all directly proportional with public demand? Or was it an instance of clever advertising creating its own demand? Since the taxes on beer brewery Szecessziós kerámia sörcsap a múzeum gyűjteményéből An Art Deco ceramic beer tap from the Museum's collection 186