Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok. Tanulmánykötet (Budapest, 2016)

Szoleczky Emese: Kis falu és tanítója a Nagy Háborúban

SZOLECZKY EMESE: KIS FALU ÉS TANÍTÓJA A NAGY HÁBORÚBAN

Az elsőnek hadba vonultatott 21-44 éves korosztályon belül természetesen a tanítók is eleget tettek honvédelmi kötelezettségeiknek. Berukkolásuk azonnal krónikus munkaerőhiányt okozott, amelyet kétféle módon lehetett ellensúlyozni: a hadba vonult tanítók pótlására elemi iskolai osztályokat vontak össze, illetve tanítóképzőt végzett fiatal nőkkel helyettesítették a kieső tanerőket. Stampay János a IV-VI. népiskolai osztályok egyesítésével százhúsz gyermeket oktatott, azonkívül a pozsonyi tanítóképzőben diplomát szerzett Margit lányát is beszervezte a tanításba: ő az első négy osztályba járókat - kilencven nebulót - tanította. Az iskola költségvetése jóval kisebb lett ugyan, ám a szegényedés ellenére sem került sor arra, hogy Köbölkúton a tanerőhiány miatt szüneteljen az oktatás. Állami segítséggel ki tudták gazdálkodni a helyettes bérét, amivel igencsak eltértek az országos tendenciától.14

Az újságokban, kifüggesztett falragaszokon olvasható hadüzenet hírére országszerte ragadta a lelkesedés az embereket. Fellobogózott katonavonatok szállították az alakulatokat a déli vagy az északi harctérre. A pályaudvarokon a veszteglő vonatokat a helyi lakosság fogadta, lelkesítette, a katonákat pedig etette-itatta - ez történt az érsekújvári vasútvonal mentén fekvő Köbölkúton is.15

1914-től egyre-másra jelentek meg a miniszteri rendeletek, amelyek a legváltozatosabb gyűjtési akciók szervezésére hívták fel a tanítókat. Stampay János kis közösségével nemcsak szóban igyekezett megértetni a történéseket, illetve a jótékonyság szükségességét, hanem saját maga által írt és sokszorosított röpiratokban igyekezett megvilágítani a sokszor népszerűtlen intézkedések helyénvalóságát. Sajnálatos módon ezekből a dokumentumokból egyetlen példány sem maradt ránk, így csak néhány fennmaradt címből és az alább szó szerint közölt újsághírből következtethetünk népművelő jellegükre: „Aki győz” „Aki békét akar”, „Aki pénzét most elrejti”, „Aki hadikölcsönt jegyezni akar” „Mivel az olaszok hadat üzentek”, „Aranyat vasért”, „Levél Auguszta főhercegnőhöz”. Ezeket és feltehetőleg még számos hasonló felvilágosító-népszerűsítő kiáltványt helyben állította elő egy egyszerű gép, a hektográfnak nevezett zselatinos duplikátor16 segítségével, amely egész Európában és a tengeren túl is igen elterjedt volt, és feltehetőleg adományként

14 Bertalan Vince i. m. 10, 23.

15 Állomásfönök: Gleichner Ferenc. In: Magyarország tiszti cím- és névtára, 1913. 308.

16 Hektográf: nyomdai sokszorosító készülék, amely anilintintával írt szöveget sokszorosít. Glicerines zselatint alkalmaztak kő helyett az átnyomásra, amelyet „hektográfnak” hívtak. Ha az átnyomó papirosra sűrűn folyós anilin festőanyag tartalmú tintával írtak, és ezt rányomták a ragadós massza felületére, az utóbbi átvette az írást. Ha az írásos felületű masszára gyöngéden új papirost nyomtak, megkapták az eredeti írás mását. Ez a sokszorosítási mód néhány példányos körlevél, étlap stb. előállítására volt alkalmas. A hektografálás azonban nem vetélkedhetett a litográfiával. Lásd: http://www. magyarnyomdasz.hu/ofszetforma-keszites (a letöltés időpontja: 2015. március 22.).