Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok. Tanulmánykötet (Budapest, 2016)

Hushegyi János: Hadifogolytáborok a Csallóközben

HUSHEGYI JÁNOS: HADIFOGOLYTÁBOROK A CSALLÓKÖZBEN . Su/A«-« 5. kép ■ A nagymegyeri fogolytábor temetőjének alaprajza akár ötven-hatvan halott is került. A sírokat az 1-es sorszámtól a 2183-as sorszámig számozták. A tiszteket külön sírba temették el: kőből kivésett fej­­fáik a mai napig megtalálhatóak a temető megmaradt részén. A halotti nyil­vántartás szerint tizenhárom szerb és három montenegrói tisztet temettek ide. A temető második részét az olaszok temetője képezte. Ezt a területet, ahol 204 olasz hadifogoly volt eltemetve, mára már beépítették. Az egykori temető harmadik része az úgynevezett „más népek” temetője volt. Ide te­mették a fogolytáborban meghalt hetvenkét orosz, tizenhárom román és egy ismeretlen nemzetiségű hadifoglyot. (S. kép) A hadifoglyok tömeges elhalálozása miatt a táborban komoly gondot je­lentett a halotti anyakönyv vezetése. Az 1914 novemberétől elhunyt hadi­foglyok adatai csak utólagosan, 1915. július 2-től kerültek be a város által vezetett halotti anyakönyvbe. Minden intézkedés ellenére 1925-ben kiderült, hogy a hadifogolytáborban elhunyt személyek nyilvántartása nem volt pontos. 1925. április 27-én a szerb kormány jegyzéket küldött a csehszlovák külügyminisztériumba, amelyben Daniló N. Stojkovic, 1916 márciusában elhunyt egykori szerb hadifogoly ha­lotti anyakönyvi kivonatát kérték ki. Ekkor derült ki, hogy a keresett személy halotti anyakönyvi kivonata nem volt kiállítva. A külügyminisztériumba kül­dött jelentés szerint az 1925. évben végzett ellenőrzés megállapította, hogy 1916-ban 368, 1917-ben 1427,1918-ban pedig 3200 halotti anyakönyvi kivo­natot állítottak ki. Összesen tehát 4995 személynek voltak bejegyezett adatai

Next

/
Thumbnails
Contents