Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok. Tanulmánykötet (Budapest, 2016)
Hushegyi János: Hadifogolytáborok a Csallóközben
HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK Az egyheti nagymegyeri tartózkodás ötvenkilenc halott foglyot és két elhunyt katonát eredményezett. A hadifoglyok első csoportja az egész telet a város határában a szabad ég alatt, szalmarakásokban töltötte. 1914 októberében megjelent a kiütéses tífusz, amelynek naponta több száz áldozata volt. A halottakat, akiket nem vihettek ki a nagymegyeri temetőkbe, a határban vagy az ekecsi temetőben temették el. A hadifogolytábor vezetése 1914 októberétől próbálta először megoldani a foglyok nyilvántartásba vételét és a hadifogoly-temető létesítésének kérdését. Decemberben ugyanis újabb betegségek tizedelték meg a legyengült foglyokat. Később a tífuszjárvány ismét nagyon elterjedt, olyannyira, hogy naponta száznál is több fogoly halt meg. 1914 novembere és decembere között 368 személy hunyt el, ezért a hatóságok igyekeztek emberibb életkörülményeket teremteni. Az 1914. év végére a hadifogolytábor 50 hold területén huszonhat fabarakkot állítottak fel. Felépült a 280 személy befogadására alkalmas kórházépület, továbbá fürdő- és világítási épület is. A tábor lakói az év végén már részt vettek a nemesócsai határban a cukorrépa-betakarításban. A hadifoglyok alkalmazásának lehetőségeit Perényi államtitkár 1914. november 9-én kiadott irányelvei szabályozták: ebben megszabták, hogy a hadifoglyokat munkásként csak akkor lehet alkalmazni, ha az adott térségben munkaerőhiány van. A hadifoglyok járványokban meghalt első csoportját még az akkori Apácaföldön, a mai állomás melletti kavicsgödörnél temették el egy tömegsírba. A temetések eleinte ceremóniával zajlottak, később mindez már elmaradt. Körülbelül harminc-negyven holttestet temettek (koporsó nélkül) egy tömegsírba. 1914 végére sikerült megoldani a haditemető kialakításának kérdését. Ennek módjáról többféle elmélet létezik. Az egyik szerint a tábor vezetése kérte a várost, illetve Kálnoky grófot egy különálló terület átengedésére, ahol a tábor temetőjét kialakíthatták. A jóváhagyás után jött létre a mai napig létező szerb temető, amelynek fásítását, sírköveinek elkészítését a fogolytábor lakói végezték. A komáromi levéltár dokumentumai azonban cáfolják ezt a verziót. Az iratok szerint a hadsereg által elfoglalt földterület Nagymegyer városának tulajdonát képezte, amelyet az adott helyzetben a haderő kisajátított. Az erről szóló hivatalos iratot azonban csak 1917 októberében írták alá az érintett felek „Kisajátítási egyezség” néven. A temető három részből állt; az első részén húzódott az úgynevezett szerb temető. Napjainkban a temetőnek már csak ez a része található meg. Itt 5464 szerb és montenegrói hadifoglyot temettek el 1914 és 1918. november 1. között. A temetőt rendkívül rendezett formában alakították ki. A fennmaradt írásos dokumentumok szerint harmincegy sorban temették el a halottakat. A sírok többsége tömegsír volt, ami azt jelentette, hogy egy sírba sokszor
