Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok. Tanulmánykötet (Budapest, 2016)
Kerekes Amália - Teller Katalin: Bretliművészet és népművelés. A tömegkultúra értelmezései az első világháborús budapesti tárcairodalomban
HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK alakításától23 a kultúra magasztos háborús célokat szolgáló működtetésén24 és a központosított, nemzeti normákat érvényesítő kultúrpolitika igenlésén25 át a kifejezetten pacifista szólamokig,26 összességében tehát leképezi a kormánypolitikai szelek járását. Kivételt jelent ezen a palettán Alexander Bernát, aki már 1915-ben egy vérbeli kozmopolita szellemében érvel amellett, hogy az irodalom és a művészet - persze a maguk kanonizált formáiban - felülemelkedik nemzetek közti acsarkodásokon, és az örök emberi értékek hordozóiként bizonyítják életerejüket.27 A Herczeg Ferenc szerkesztette, szintén konzervatív Magyar Figyelő lapjain Alexander a háború utáni kultúra „iparszerü üzemével”, vagyis a giccsipar által termelt produktumokkal szemben is elnéző magatartást követel, amennyiben ezeket olyan átmeneti bajt okozó jelenségeknek tünteti fel, amelyeket kellő odafigyeléssel korrigálni lehet - persze csak az arra avatottaknak.28 Az efféle elitista megközelítés nem állt távol a polgári radikális Huszadik Század Jászi Oszkárjától sem, aki 1915 elején kultúramentő aszketizmus után kiáltott, azt kérdezvén, hogy „most, [...] mikor legrégibb kulturértékeink forognak kockán s nemzetek sorsa válik kérdésessé, mikor az ember közvetlen közelében éhség és kétségbeesés sikolt, [...] hogy ilyenkor az úgynevezett művelt középosztály és felső tízezer túlnyomó része képes a békés idők játékait és szórakozásait folytatni, hogy tömve vannak színházak, kávéházak s egyéb lebujok, hogy tovább folyik a korzói fiirt, lórumpárti és a pletyka, [...] hogy a jótékonykodás nagy része puszta rutin, póz és rendjeléhség [...] az ember szinte megdöbbenve kérdi, hogy ezek a majomszerű lények valóban emberek-e.”29 Jászi, aki gondolatmenetének lezárásaként a háború által elősegített „szellemi revíziót”30 követel, végül Halasi Bélának, a folyóirat egyik munkatársának válaszcikke hatására valamelyest visszavesz sarkos 23 Vö. Imre Sándor: A háború és a paedagogia. Budapesti Szemle, 1915/466,135-152. 24 Vö. Beöthy Zsolt: Háború és cultura. Budapesti Szemle, 1915/457, 26-33; Gyulai Ágost: A háború és az irodalom. Budapesti Szemle, 1915/463, 97-116. 25 Ifi. báró Wlassics Gyula: A hatósági művészet-ápolás feladatairól. Budapesti Szemle, 1917/485, 231— 250. 26 Vö. báró Wlassics Tibor: Franczia könyv a háború ellen. Henri Barbusse: Le feu. Budapesti Szemle, 1918/493,155-160. 27 Vö. Alexander Bernát: Világirodalom és világháború. Budapesti Szemle, 1915/459,347-371. 28 Vö. Alexander Bernát: Művészet és háború. Magyar Figyelő, 1917/11., 289-299., itt 292. Vö. Schiller Ottó hasonló hangvételű, de a (háborúskodó) állam szerepét általában kárhoztató eszmefuttatásával: Schiller Ottó: A ma kultúrája és a háború. Magyar Figyelő, 1915/11., 258-264. A konzervatív kultúraértelmezésekről átfogóan ld. Balázs Eszter: „War Stares At Us Like an Ominous Sphynx”: Hungarian Intellectuals, Literature and the Image of the Other (1914-1915). In: Lawrence Rosenthal-Vesna Rodic (eds): The New Nationalism and the First World War. New York, 2014. 95-121. 29 Jászi Oszkár: A háború átéléséről. Huszadik Század, 1915/2,52-55., itt 52. 30 Uo„ 55.
