Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok. Tanulmánykötet (Budapest, 2016)
Csiszár Mirella: "Sohse akar már ez a rongy háború befejeződni!" A pályakezdő Bajor Gizi
CSISZÁR MIRELLA: SOHSE AKAR EZ A RONGY HÁBORÚ BEFEJEZŐDNI! - A PÁLYAKEZDŐ BAJOR GIZI februárjában Budapesten Moliére Tartuffe című vígjátékát hirdették a színlapok. Ekkor már fél éve tartott az első világháború. Az újságokban arról írtak, hogyan lehetne megoldani a gabonakészletek szaporítását, hogy kevesebb lisztből több kenyeret süthessenek. A belügyminiszter arra utasította a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy internálja a zugkereskedőket. A szocialista nőmunkások berlini nemzetközi konferenciáján határozatban ítélték el a háborút. Ebben a kiélezett helyzetben - a romló gazdasági viszonyok és az aggasztó háborús hírek ellenére - az emberek arról beszéltek, hogy a háború kitörése miatt kényszerű szünetet beiktató Nemzeti Színház január 28-án újra megnyitotta kapuit a közönség előtt. A Nemzetiben új darabok kerültek színre. Hevesi Sándor az operaházi főrendezőséget feladva visszatért az intézményhez. Bemutatkoztak az ifjú, frissen szerződtetett tagok is, akik hiába kapták meg előző év májusában a diplomájukat, a háború miatt nem jutottak játszási lehetőséghez, mivel a színház nem adott műsort. A türelmetlen közönséget azonban nem lehetett sokáig arra kényszeríteni, hogy a háború végét megvárva nélkülözze a tartalmas szórakozást. Január végétől a pompásan kivilágított Nemzeti Színházban az ügyelő minden este fél 8-kor megkondította a harangot, amelyet az 1837. évi színházalapítás óta használtak estéről estére, így jelezve az előadás kezdetét, egyúttal azt sugallva, minden a legnagyobb rendben van, az ezeréves Magyarország létét nem fenyegetheti semmi. A magyar nemzeti színjátszás ugyanis nemcsak a szórakoztatást volt hivatott szolgálni, hanem a nemzet szellemi nagyságát és a magyar nemzeti identitást is jelképezte. A Nemzeti Színházat a közvélemény mindig is reprezentatívnak tekintette, amely egyszerre testesítette meg az ország első színházát, illetve képezte le a színházművészet állapotát - bár ez ugyanúgy, mint manapság, még keveseket izgatott akkoriban - és az aktuális kultúrpolitikán túl a nemzet mentális állapotát. Amíg a Nemzeti Színházban esténként felmegy a függöny - vélték sokan -, addig nem lehet nagyobb baj. (Talán ez is magyarázza azt a 1915
