S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)

2. Osztrák - magyar adatok-kapok

trofális volt a szén- és anyaghiány. Az áruforgalomban egyre több cikknél tértek át a kompenzációs rendszerre. Az osztrák gyárak Magyarországon nem gyártott cikkeket, a bányák szenet csak élelmiszer-, esetleg nyersanyag-kompenzáció ellenében szállítottak.

1917. március 6-án IV. Károly király kezdeményezésére Ottokar Landwehr vezérőrnagy elnök vezetésével közös élelmezési bizottság alakult a hadügyminisztériumban. „Arról van szó, hogy három tényezőnek, a hadseregnek és a monarchia két államának szükségleteit kielégítsük... Magyarország épp úgy hasznát fogja látni ennek az intézménynek, mint Ausztria" - nyilatkozta a tábornok.9 A magyar közvélemény gyanakvással fogadta a hírt. Attól tartottak, hogy a két állam Magyarország számára katasztrófát jelentő, egységes élelmezési terület lesz. Gróf Hadik János közélelmezési miniszter erről így vélekedett: Jól ismerem azt az osztrák törekvést, amely már a közös élelmezési bizottság óta egységes élelmezési területre törekedett, hogy azután ennek révén befolyhasson Magyarország termelési és egyéb gazdasági politikájának irányításába."10

„Négy éve keseredik el minden magyar ember, aki az eszét használja, azon, hogy míg mi élelmünk és nyersanyagunk bő fölöslegét maximális áron engedjük át Ausztriának és a hadsereg osztrák részének, addig az élethez épp úgy szükséges ipari cikkeket, fűtőanyagokat, egyebeket csak szűkösen, nagy kínnal és uzsoraáron tudjuk kapni Ausztriától. A közélelmezési miniszter kijelentette, hogy élelmezési politikájának alapja ezentúl a kompenzáció lesz... Meg fogjuk követelni, hogy Ausztria is szabott áron adja nekünk az iparcikkeket és a fűtőanyagot"11 - írta Az Est 1918 májusában.

Az áruszállítási panaszok állandósultak. Ausztria „igaztalanul vádaskodik, míg nekünk nagyon sok jogos panaszunk van... Mit követ el papírszükségletünk szállításával... Miként rövidülünk meg szénnel, petróleummal s Ausztria miként törekszik az élelmezésből közös ügyet csinálni, hogy azután mindent a magáénak mondhasson, ami a miénk" - írta Az Est 1918. február 24-én. Az előző év novemberében pedig: „Az osztrákok

9 Az Est, 1917. március 7.

10 Az Est, 1918. május 19.

11 Az Est, 1918. május 25.

az egész hadsereg élelmezésén kívül azt is követelik, hogy a polgári lakosság számára biztosított kontingenst száz százalékkal felemeljük."12 13 „Magyarország természetes túlsúlyát az élelmiszertermelés terén oly módon használja ki a maga számára, mely a teljes szolidaritás alapelveinek éppenséggel nem felel meg mindig” - vélekedtek az osztrákok.15 Ausztria vádjait A Hitel 1918. február 2-i számában szemenszedett hazugságnak minősítette, és adatokkal bizonyította az ellenkezőjét: „Magyarország a közös hadseregnek, a melynek háromötöd részét ugyancsak osztrákok alkotják, 1.825.000 métermázsa húst, 45.000 métermázsa zsírt, 180.000 métermázsa lisztet, 5,5 millió métermázsa kenyeret és 5,5 millió métermázsa főzeléket szállított. Ezenkívül, a mint azt épen Höfer miniszter vallotta meg, Magyarország Ausztria civillakosságának hónaponkint 6.000 szarvasmarhát, 12.000 disznót, 90,5 vaggon zsírt és kolbászárut liferál [szállít] s ebbe a mennyiségbe azt a 30.000 szarvasmarhát, a mit Ausztria Magyarországtól már megkapott, nem is számítják bele."

Höfer Antal ezredes, az 1918 januárjában megválasztott osztrák közélelmezési miniszter az élelemellátásról nyilatkozva kifejtette: „A helyzet mindenesetre javul, ha Romániából kukoricát lehet majd szállítani. A mi a többit illeti, azt Magyarországnak kell szállítania. Azaz, hogy nem is kell, hanem muszáj!"14 Az Est 1918. február 24-i számában durván reagált: „Az osztrák gyomor egyre fenyegetőbben és egyre követelőbben korog... Korog és morog... s önzőén, irigyen napról napra többet követel tőlünk. Minisztereinket majdnem minden héten Bécsbe citálja az osztrák gyomor, amely most a mi legnagyobb, legzsarnokabb urunk.”

Már 1915 végén felmerült a gazdasági kérdések további rendezésének szükségessége. 1916 elején megkezdődtek az 1917 végéig érvényes gazdasági kiegyezés jövőjére vonatkozó osztrák-magyar tárgyalások, és megszakításokkal, feszült belpolitikai légkörben folytatódtak hónapokon keresztül. A magyar közvélemény egyre kritikusabb hangon kifogásolta a tárgyalásokat. „Legnagyobb ellenségünk, a vén Ausztria ... rátért a nyílt, rendszeres, egynapi szüne-12 Az Est, 1917. november 26.

13 Az Újság, 1915. február 12.

14 A Hitel, 1918. február 2.

20 I MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM