S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
2. Osztrák - magyar adatok-kapok
redékét fedezte. Az egyik gépgyár 1916-ban legyártotta a megrendelt 40 gőzekekészletet, de a kazánlemezek hiánya miatt ezeket csak 1918-ban tudta átadni. A hadvezetés 1916-tól szabályellenesen vette át a vasgazdálkodást. Polgári célokra csak a vasmennyiség 10 százalékát engedte át. Törvénytelen tevékenységének legalizálására mindkét országban vasbizottságot alakított; az osztrák jellemzően a hadügyminisztérium egyik osztályaként alakult meg. A szénkrízis 1916 augusztusában a nagy kapacitású Zsil-völgyi szénbányák román kézre kerülésével kezdődött. Ebben az időben a német szénszállítmányokat forgalmi akadály miatt az osztrák vonalakra terelték. Mivel Bécs is szénhiánnyal küszködött, a szerelvényeket az osztrák fővárosban lekapcsolták, ami válságos helyzetet teremtett Budapesten. Míg a magyar gázgyáraknak és közüzemeknek három-négy napra volt elegendő a készletük, addig Ausztriában hat hétre, ami felháborodást váltott ki. A szénhelyzet 1917-ben egyre romlott, megrázkódtatta az egész gazdaságot. A helyzet a különböző szénbizottságok létrehozása ellenére sem javult érdemben: Németország és Ausztria is a vállalt mennyiségnél kevesebbet szállított. 1917 végén a magyar ipar jelentősen csökkenteni kényszerült teljesítményét, míg a szénnel jobban ellátott osztrák gyárak prosperáltak. Osztrák részről az élelmiszer-ellátás vezérelve a háború során mindvégig a közös megoldásra való törekvés volt: „közös élelmezési egységbe olvasztani Magyarországot a szövetségi hűség és a bajtársi együvé tartozás jegyében”. Számtalanszor hangoztatták, hogy a két államnak - főként közélelmezési tekintetben - egységes gazdasági területet kell alkotnia, a szokottnál nagyobb mértékben számítanak Magyarországra. A magyarokat az „önző” és „szűkkeblű” jelzőkkel illették, akik „bőségben úsznak", míg az osztrákok koplalnak. A bécsi lapok egyre ingerültebb hangú cikkekkel kísérték az élelmezési tárgyalásokat. Javasolták a gabona összegyűjtését egy hatalmas rezervoárba, ahonnan mindkét állam szükséglete szerint meríthetett volna. Az áruhiány kedvezőtlenül hatott a Monarchia államainak viszonyára. A magyar kormány 1915. március 17-én kiadott rendeletével szállítási igazolványhoz kötötte a mezőgazdasági termékek és a belőlük előállított áruk forgalmát. A külföldre szállításhoz szinte minden esetben kellett ilyen igazolvány. A háború későbbi szakaszában IV. Károly. Porcelán alig akadt olyan áru, amelynek forgalmát ne korlátozták volna. Ezzel a vámszövetség ellenére tulajdonképpen fokozatosan és automatikusan beállt Magyarország és Ausztria között a gazdasági elválasztó határ. Növekedett az elzárkózás, lazult a kapcsolat a két állam között, erősödött a politikai és gazdasági függetlenség gondolata. Ausztria kifogásolta, hogy a magyar élelmezési viszonyok sokkal jobbak, Magyarországon viszont nem voltak megelégedve az osztrákok által szállított szén- és vasmenynyiséggel. Kifogásolták Ausztria nagyobb részesedését a hadiszállításokban, az iparcikkek magas árát, miközben a magyar gazdaság hatóságilag megállapított árakon szállította a mezőgazdasági termékeket. 1917-ben már kataszGULYÁSÁGYÚ ÉS ROHAMSISAK | 19
