S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
2. Osztrák - magyar adatok-kapok
Gróf Tisza István magyar miniszterelnök. Képeslap „Tiszán kívül csak egy-két emberünk van, aki jelentőségteljes és szükséges.” (Bródy Sándor) országban is alkalmazkodni kellett, ami zavarokkal és súrlódásokkal járt. Ilyen kérdés volt például a háborús nyereségek megadóztatása: ezt az osztrákok a magyar kormánnyal való egyeztetés nélkül, rendeleti úton szabályozták. A fizetési halasztást lehetővé tevő első moratóriumot még azonos tartalommal adták ki, a továbbiak azonban már nem voltak egységesek. A hadvezetés döntéseinél, bel- és külföldi rendeléseinél, a gazdaságra is kiható intézkedéseinél nemigen mérlegelte a két ország pénzügyi teljesítőképességét és a takarékosság szempontjait. Bár tevékenységével mindkét államban sok zavart okozott, az osztrák érdekeket előnyben részesítette. A hadi beszerzéseket a Bécsben székelő közös hadügyminisztérium intézte, amelynek legfelső vezetésében és egész szervezetében az osztrákok voltak túlsúlyban, „akik osztrák érzéseiket nem tudják közös érzésekké átformálni... A hadügyminisztériumot hiába hívják közösnek, tulajdonképpen osztrák intézmény."6 Különösen gazdasági téren volt gyenge a magyar befolyás. A beszerzési előirányzatokat az illetékes osztályok állították össze a magyarok mellőzésével. Az osztrák ipar kedvezőbb összeköttetései révén előbb szerzett tudomást a lehetőségekről. A magyar gyárosoknak a régi hadiszállítók kivételével nem volt kapcsolatuk a minisztériummal, oda be sem léphettek. Megrendelésekhez csak másodkézből jutottak, többnyire az elszaporodott illetéktelen kijárók és közvetítők segítségével. A panaszok hullámai egyre erősebben verdesték az „aranybánya" kapuját, mígnem 1915-ben kereskedelemügyi minisztériumi kirendeltség nyílt a hadügyminisztériumban a magyar érdekek érvényesítése céljából. Ugyanekkor szervezték meg a Hadseregszállítások Központi Nyilvántartása elnevezésű osztályt a beszerzések központi irányítására és kiadására, amely mellé magyar szakértőket is kirendeltek. Egyetlen tag kivételével azonban soha nem kaptak meghívást a tanácskozásokra. Megvoltak a szervezetek, csak az érdemi változás hiányzott. A hadügyi igazgatás a legkülönbözőbb indokokkal favorizálta az osztrák cégeket. Megakadályozták, hogy magyar szállítók a kvóta arányában jussanak hadi megrendelésekhez. „A hadvezetőség nem töpreng régi megállapodásokon, kvótán és egyebeken; a magyar jogok és önállóság iránti tisztelet különben sem gyökerezett valami mélyen a k. u. k. szervekben."7 Az igények sürgősségére, az osztrák szállítók kedvezőbb területi elhelyezkedésére és nagyobb teljesítőképességére hivatkozva előnyben részesítették az osztrák cégeket. Érvényes szerződéseket sztorníroztak, és Ausztriának juttatták őket. Osztrák vállalkozóknak több évre szóló rendeléseket adtak ki anélkül, hogy magyarokkal tárgyaltak volna. Egyes termékeket titkos jellegükre hivatkozva nem gyártattak magyar cégekkel, az osztrák technikai megoldásokat előnyben részesítették. A hadügyminisztérium a magyar gyárak anyaghiány miatt nem foglalkoztatott munkásait bevonultatta, és osztrák gyárakba vezényelte, ahol Magyarországon rekvirált anyaggal biztosította a termelést. A következetesen mellőzött magyar ipar egészének részesedése messze elmaradt a háború előttitől és a kvótától. (1913-ban volt a legmagasabb, 36,19%.) Az 1914/1915-ös első háborús év 50,67%-os értéke folyamatosan csökkent. 1918-ban már csak 28,13% volt, ami összességében mint-6 Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés Hivatalos Lapja, 1918. július 6.7 Szterényi-Ladányi, i. m. GULYÁSÁGYÚ ÉS ROHAMSISAK | 17
