S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
22. Pezsgősortűz
Mit szól hozzá...? Képeslap Sok panasz merült fel a vizezett bor miatt, ezért a hadtápparancsnokságtól kezdve az utolsó trénkocsisig mindenki személyesen ellenőrizte a minőséget - ami kóstolással járt. A mennyiségből azonban nem hiányozhatott egy deci sem, ezért mindig utántöltötték vízzel. József főherceg A világháború, amilyennek én láttam című könyvében megemlékezett a hadseregszállítók „dicső” tettéről az olasz fronton: „Tegnap Duttoule-re egy vagon bor érkezett csapataim részére. Ellenőrzés végett egy hordót felnyittattam. Bor helyett piszkos víz volt benne. Azonnal elküldettem a hadsereg-hadtápparancsnokságnak azzal a megjegyzéssel, hogy igyák meg ők, mert az én csapataim részére bort követelek, nem ilyen disznóságot... Na, majd csinálok én itt rendet, de ügy, hogy hajuk szála égnek fog állni." A fronton fontos szerepe volt a helyi beszerzésnek, amihez jó adag szerencse is kellett. A Piave mellett a szerencse egy alkalommal a cs. és kir. 14. tábori tüzérezred két legénye mellé szegődött. Borszerző útjukon egy kastély pincéjében száz-kétszáz hektoliteres hordókat találtak. Olyan nagyok voltak, hogy csak létráról lehetett őket tisztogatni. A katonák csöbrökben, vödrökben, kisebb hordókban hordták el a bort a pincéből, miközben bokán felül gázoltak benne. A két tüzér egy színültig töltött három hektoliteres hordót vitt csapatához. „A talyiganyikorgásra kirohant az ágyú egész legénysége. Leemelték a hordót, és kapával, ásóval, kézzel gyorsan gödröt vájtak a fedezék mellé a boroshordó részére. Miután a hordót befektették a gödörbe, a tetejét földdel borították úgy, hogy kívülről nem lehetett belőle Kedélyes borozgatás. Fotó látni semmit. A boroshordó csapja a fedezékben éppen Bende [ágyúparancsnok] feje mellett volt... A fedezéket két egyenlő részre választó mélyedésben állandóan egy vizeskancsó állott borral teli. Aki megszomjazott, csak teletöltötte a sajkáját, és kiitta. Ha pedig kifogyott a kancsóból a bor, ami elég gyakran megtörtént, ott volt a csap, telieresztették újra. Néha még éjszaka is keresztülmászkáltak Bendén, hogy a kancsót a feje melletti boroshordó csapjából borral töltsék meg... Az egész három hektoliter nem tartott tovább egy hétnél."6 A front mögött sok helyütt végeztek a katonák mezőgazdasági munkát. Dél-Tirolban a szőlőknek viselték gondját. Csukaszürke katonák hordták a puttonyokat, préselték a szőlőt, vitték a mustot a hadvezetőség pincéibe (k. u. k. Militärkellerei). Békében a közönséges bor literje 50-60 fillér volt. 1917 őszén már 5-3,5 koronára, 1918 nyarán 7-8,5 koronára, a hegyaljai asztali bor ára 6-ról 13-14 koronára emelkedett. A kávéházi asztaloknál egy-egy borkészlet többször gazdát cserélt. Eltűnt a szénkéneg és a rézgálic, a kötözéshez a raffia, nem volt a pincékben gyertya. Kevés volt a hordó. 1918. szeptember 3-án kormányrendelet tette kötelezővé a nem kincstári boroshordók bejelentését és zár alá vételét. A borkereskedelemben érdekelt két bank hordógyárat vásárolt, és a nagyobb borvidékeken igyekezett leszorítani a termelői árakat. Botrányos méreteket öltött a vasúti borszállítmányok dézsmálása. A legtöbb vonatkísérő fúrót tartott a táskájában. 6 Dr. Schaller Sándor i. m. 126 I MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM
