Saly Noémi (szerk.): Gorka Lívia keramikusművész (Budapest, 2010)
Szabó Lilla: Gorka Lívia keramikusművész pályafutása és művészete
Második korszak: a szobrászat felé (1 965-1 973) Az 1965-ben nyílt veszprémi és keszthelyi kiállítás katalógusa előszavának megírására Gorka Lívia apja barátját, a kor legnagyobb élő hazai szobrászát kérte fel, akivel együtt szerepelt a linzi nagy bemutatkozáson. Borsos Miklós elismerő szavakkal méltatta a fiatal művésznő műveit. Nem dekorációnak, dísztárgyaknak tekintette őket, hanem H. Lange művészeti íróhoz és kritikushoz hasonlóan a modern képzőművészet világában jelölte meg a helyüket. Hangsúlyozta, hogy Gorka Lívia kerámiáiban „egy több ezeréves kultúra természetszemléletével találkozunk mint hagyománnyal", amely szemlélet „a természet mélyére hatol, és az ember számára jelképeket teremt". A szobrászt ismerte és avatta fel benne az „anyagukban, drámaiságukban van a mélység" megállapítással. Soraival, kritikájával, szinte mestereként biztatta a művésznőt, meglátva munkáiban a továbbfejlődés útját és lehetőségét: „Átmenetet teremthetnek a geometrikus, architektonikus és az organikus, a természet-kert találkozásában, eggyé válásában. Méreteik az architektúrában növelhetők és növelni kell őket, ez a feladat még a művész előtt áll. Eddigi munkái, sikerei alapján ki kell művelnie, ki kell teljesítenie életművét, a maga és a magyar művészet gazdagodására."3' A hatvanas évek közepén Svájcból hozatott nagyméretű gázkemence újabb lehetőségeket nyitott Gorka Lívia anyag- és mázkísérletei számára. („Bevallom, valósággal megrészegített ez a más szintre való áttérés.")32 Kerámiái jelentősen megváltoztak. Határozottan eltávolodott korábbi korszakaitól. A masszát ezentúl kizárólagosan maga állította össze. A különböző szemcséjű és színű samottot mint adalékanyagot is maga keverte a masszához. Tárgyai anyagát határozottan samottos agyagnak nevezte.33 Az 1200-1500°C-os égetést tekintette munkája technikai kiindulási pontjának. A magas tűzön kiégetett agyaggal közös olvadáspontú fémes mázakkal és az agyagba beégetett fémtörmelékkel végzett kísérletezései ekkora már komoly eredménnyel jártak. Pontosan tudta, hogy csekély, 20-30°C hőfok-eltérések is más és más szín- és felülethatásokat eredményeznek. Bár ő maga a születés várakozásához hasonlította az égetést,34 tárgyai láttán úgy véljük, nagy biztonsággal ki tudta számítani előre, hogy milyen összhatást ér el, milyen lesz a végleges felületi színkompozíció, ha samottból rakott reliefjeit, szobrait egyszeri égetés után alacsonyabb hőfokon olvadó oxidos mázzal fedi be, majd újra kiégeti. Egyedülálló technikai eljárással - a kiégetett kerámiatárgy salétromba mártásával, „fürdetéssel" - érte el a felületek sajátos matt fényét. Ezzel a felületkezeléssel kerámiái másfajta anyagra - leginkább a természetben található kőre - emlékeztettek (kát.: 83, 87-89]. A különböző mázakat (sima tapintású norvég földpátot, pergő német kvarcot, cseh kaolint és a különböző bányákból hozott anyagokat) is maga keverte, gyúrta kézzel. Kerámiái egyre inkább új szerkezetű anyagok hatását keltették. „Szeretem a vas, a réz színét, és a saját magam által kitervelt mázakat - nem azt, amit készen kapok. Különféle arányban keverek az agyagmázba oxidokat, amivel sok tárgyon, hosszú ideig kísérletezgetek, hogy például az egymás mellé kerülő színek-anyagok szándékom ellenére ne keveredjenek. Munkáimat ezért előre megtervezem, nem szeretem a véletlenszerűségeket..."3’’ A fénylő máz keménysége helyett a mattított oxidos mázak rétege „puhává" alakította a formákat. Ő maga mindig teljesen egyszerűen beszélt az anyagról, a formáról és mindarról, amit művei jelentenek.36 A róla munka közben készült felvételeken tükröződik abszolút elmélyülése, az anyaggal való küzdelme, az alkotásba való belefeledkezés élménye. Szobrászokra jellemző biztonsággal nyúlt az agyaghoz, s alakította, formálta meg a kívánt alakzatot. Miután az égetés közbeni folyamatokat pontosan ismerte, technikai szempontból is magabiztosan dolgozott az agyaggal és a mázakkal. Nem véletlen, hogy kritikusai nehezen találták meg a megfelelő szavakat művei leírásához és jellemzéséhez. A leggyakrabban természeti képekhez és geológiai képződményekhez hasonlították őket.37 17
