Kovács Ferenc et al.: Fardagály és kámvás rokolya. Divat és illem a 19. században (Budapest, 2010)
Egy kis 19. századi illemtan
Л LitTM 19th Century Etiquette Lorgnon, 1880-as évek, MNM Lorgnette, 1880s, HNM dítéseket is írtak, például a látogatás viszonzását vagy egy meghívásra választ kérve. Ha egy úriembert vendégségbe hívtak, fekete szalonöltözéket vett magára, kesztyűt húzott, és kalapot tett (hajadontött egyébként se lépett utcára se férfi, se nő). Nem illett korábban vagy nagyon pontosan érkezni, hátha a háziak még nem készültek el mindennel, de túl későn se, hogy ne várakoztassák őket és a többi vendéget. Így az a nézet járta, hogy „legjobb, ha egy negyed órával később indul meg az ember, így sem ideje korán, sem későn nem érkezhet”. Aki kocsival ment, sohasem állt be vendéglátói udvarára, a kaputól az ajtóig gyalog illett megtenni az utat. A vendég - kalapját bal kezében tartva - először a nők szobájába lépett, ahol meghajlással köszöntötte a hölgykoszorút, majd külön a háziasszonyt. Az 1860-as, 70-es években vált divattá a kézcsók, azonban csak akkor volt szabad adni, ha a hölgy a kezét nyújtotta A hölgyeknek lerótt tiszteletadás után a látogató a férfiak szobájába lépett, és meghajlással köszöntötte a ház urát, aki a vendég elé sietett. A vendég kalapját mindaddig a kezében tartotta, míg engedélyt nem kapott arra, hogy letehesse. Illetlen dolog volt a kalap belsejét mutatni, játszani vele, vagy hón alá, illetve a térd közé fogni. Volt, ahol az inas már az előszobában elkérte a kalapot és a kabátot - amikor ez divatba jött, forradalmi újításnak minősült. Ha ismeretlenek vendégségben találkoztak, a házigazda mutatta be őket egymásnak, fiatalabbat az idősebbnek, alacsonyabb rangút a magasabb rangúnak. Ha más helyzetben valaki be akart mutatkozni egy idegennek, erre először engedélyt kellett kérnie, s csak akkor mondta meg a nevét és titulusát, ha a másik a kérést szóval vagy fejbólintással elfogadta. A nők társadalmi élete főleg kölcsönös látogatásokra szoritkozódott. Nyilvános helyen, mint kávéház, színház, étterem egyedül nem mutatkozhattak A Iloné left a “visiting-card” with the corner or edge folded in, so as to indicate one’s intention to make a visit. The handing over of such a small card was regarded as the equivalent of a visit. Short messages or - often French - abbreviations were sometimes written on the cards (which only featured the name, and possibly the rank or title), asking for instance for a return visit or a reply to an invitation. If a gentleman was invited somewhere he would don black salon attire and put on gloves and a hat (in fact men and women never appeared on the street with their heads uncovered). It was impolite to arrive too early or exactly on time in case the hosts were not yet ready with everything but arriving too late was also not in order, so as not to keep them and the other guests waiting. So the general view was that “it’s best to leave a quarter of an hour late, that way one arrives neither too early nor too late”. Those arriving by carriage never parked in the courtyard of their host, the proper thing was to walk from the gate to the door. The guest - holding his hat in his left hand - first entered the ladies’ room, where he bowed first to the group ofwomen present, then again to the lady of the house. The kissing of the hand came into fashion in the 1860s and 70s, but it was only permitted if the lady offered her hand. Having made his respects to the ladies, the guest then entered the gentlemen’s room, bowing to greet the host, who hurried to greet his newly arrived guest. The guest kept his hat in his left hand until he was given permission to put it down. It was impolite to show the inside of the hat, to play with it or to put it under the arm or between the knees. There were houses where the butler would ask for a gentleman’s hat and coat in the hall - when this came into fashion it was regarded as a revolutionary innovation. If strangers met while invited to a third party the host would introduce them to each other, the younger to the older, the lower ranked to the higher ranked. If someone wished to introduce himself to a stranger in any other situation, they first had to ask for permission, and only after the other gave permission in words or by a nod of the head could they tell them their name and title. The social life of women was mainly made up of mutual visits. They couldn’t appear alone in public places such as coffeehouses, the theatre or a restaurant. The only opportunities for young people to meet were festivities at home, the balls and in winter the skating rinks. At home the fathers would play cards, the ladies chatted and gossiped, while the youngsters entertained themselves demurely, spending the time dancing or playing games. The aim ofvisits from friends and admirers was of course for the young ladies and genfiemen to get to know each other better. It was not permitted to go to such a rendezvous without an invitation. In such cases the suitor followed a separate set of rules. Arriving on time was important - and of significance
