Csapó Katalin - Éliás Tibor: Dobos és a 19. század cukrászata Magyarországon (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2010)

ÉLIÁS TIBOR: Dobos C. József, a halhatatlan cukrász - A Dobos-torta

kurencia számára a titkos recepteket! Szociális érzéke még a mai mércével mérve is igen fejlett volt. A szegényekkel, öregekkei, árvákkal igen sok jót tett. Karácsonykor és újévkor a nincstelenek ládaszámra kaptak tőle ajándékot - éspedig nem a nyilvánosság előtt, hanem épp annak mellőzésével, diszkréten. Üzletébe előkelőségek is jártak, de Dobos és személyzete a legegyszerűbb köszönéssel fogadott minden belépőt: ló napot! A legnagyobb szívélyességgel, órák hosszat beszélgetett a vendégekkel. Nem vágyott hivatalos elismerésre, csak arra a tortára volt igazán büszke, melyet saját nevével látott el. Édeslánya mellett egy halhatatlan „fia" született: a Dobos-torta. Amikor 1906-ban nyilvánosságra hozta a torta receptjét, üzletét is feladta. Nem keresett utódot, kiárusította boltját, és egyszerűen lehúzta a rolót. Az első világháború alatt az ő nehéz munkával megszerzett és hadikölcsönbe fektetett vagyona is elveszett. Ekkor érte az első szélütés. Második szélütése után tüdőgyulladást kapott, a János Kórházban halt meg 1924. október 10én. A legnagyobb csendben temették el a Farkasréti temetőben. Sírját ma is látogatják, sok rajongója ma is tiszteli, elismeri jövőt formáló munkásságát. Leánya, lozefin sokáig őrizgette apja könyveit, kéziratait budai lakásán, ám azok jelentős része a második világháborúban elveszett, kitüntetéseiből sok megsemmisült. A megmaradt vagy később előkerült relikviákat Hazai lózsef üzemmérnök kezdte gyűjteni. Ő kezdett hozzá először a halhatatlan cukrászmester életrajzának megírásához is. Hazai az 1960-as években autodidakta módon jutott el olyan szintre, hogy kedvtelésből egy valóságos kis házi múzeumot gyűjtött össze. Mivel én magam hétéves korom óta gyűjtöttem a vendéglátás és a kereskedelem relikviáit, minden és mindenki érdekelt, ami és aki e két témával foglalkozott. the goods in reply to the increased demand. The crate was made out of plated sheet tin, with a double wall into which salted ice was placed and after which the box was hermetically sealed. In this way, the small Dobos wooden boxes travelled in a cooled environment even in the hottest of weather and to the furthest destinations. During these times no social function in Vienna, Bratislava, Berlin or the cities of the AustroHungarian Empire could be complete without a Dobos Cake. He always returned home in good spirits after one of his trips abroad because he found his shop to be better and of higher quality than any he had seen during his travels. He only imported items of the highest quality from their countries of origin for his delicatessen confectionary: wines from Spain, caviar from Russia, preserves from France, spices from Holland and England, butter from Moravia - but above all he stocked quality, Hungarian ingredients, stocking foreign products more as a supplement, to widen the choice of items on offer. He supported local industry and had an extremely well stocked supply of cooked, half-cooked and raw goods. He regarded his employees as colleagues and did everything he could to teach them the tricks of the trade. In return, they never abused his trust, despite the fact that the competition was forever trying to get their hands on his secret recipes! His feeling of social responsibility was extremely high, even by today's standards. He went out of his way to help the poor, the old and orphans. At Christmas and New Year, the poor and destitute received gifts from him by the crateful - and not publicly with a smile for the cameras, but quite to the contrary, privately and discretely. The nobility and the elite of city society often visited 90