Fazekas Éva: A fekete leves, a kávéfőzés története, időszaki kiállítás, 2010. április 23 - 2010. október 25, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Fazekas & Kimmel Gyűjtemény közös időszaki kiállítása (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2010)
Saly Noémi: A KÁVÉCSERESZNYÉTŐL A FEKETE LEVESIG
Utcai kávéárus képe a 17. száradból Picture of Coffee vendor from 17 t h century 1700-as évek elejétől már nyugati divatként fogadták el a kávét és a kávéházat, amelyek azonban még sokáig nem veszítették el keleties színeiket. A török által elfoglalt magyar területeken szép számban működtek kávéházak, úgy tűnik, még akkor is, amikor IV Murád szultán pribékjei élén maga rótta Sztambul utcáit, hogy tettenérés esetén sajátkezű leg koncolja fel a kávéivókat és dohányosokat. Halála ( 1640) után a kávéházak hamar újraéledtek, Budán pedig meg sem szűntek. Kortársa, az 1643-ban elhunyt Vüdsúdi Mehmed Budavár dicsérete című költeményében így lelkesedik: „Olyan szép Budavár, mint maga Isztambul, Ня kávéházba mégy, költők társasága I...I Bölcsei, mint a cukorszavú papagáj, s a költői olyanok, mint a fülemülék..." Mai tudásunk szerint ez a szöveg a legelső, amely Buda kávéházairól hírt ad. Itt is költők és bölcsek? Igen ám, de törökök. A borissza magyarok a hódoltság idején nemigen barátkoztak a kávénak még a gondolatával se. Csak szórványos említések akadnak: Vitnyédi István például levélben kéri Zrínyi Miklóst, küldjön neki kávét. Bornemisza Anna gazdasági naplóiban is tanúskodik egy bejegyzés a drága portékáról: „1681. 27 lanuarii Apor István... Cávét vött négy forint árát, fl. 4." A hódoltság utáni Pest Dümmerth Dezső által vizsgált 62 hagyatéki leltárában egyetlen árva kávéscsésze szerepel polgári tulajdonban. A sárgaréz edényke Wittmayer cipészmesteré volt - arról persze nem tudunk, vajon használta-e, vagy csak dísztárgyként, emlékként állt a polcon. Egy 1696-os pozsonyi leltárban hat kávéscsésze fordul elő. Ugyanebből az évből maradt viszont írásos 24
