Tészabó Júlia - Török Róbert - Demjén Bence: „A Babatündérhez”, a budapesti játékkereskedelem története, 2009. november 20 - 2010. június 7 időszaki kiállítás (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2010)

A JÁTÉKKERESKEDELEM ALAKULÁSA BUDAPESTEN - Kik vásároltak?

öltönyben, keménygallérral, nyakkendővel láthatóak. A Tavaszi Vásáron készült 1911 -es képek alapján nem volt ez másképp Liebnernél sem, bár az egyik kép közepén egy eladónő is látszik. A férfi eladók számára a ranglétrán való előrehaladás lehetősége is adott volt: Kertész üzletvezetője a cég idényüzleteiben fejlesztette tudását, s a pesti üzletben kamatoztatta. Ez a szakmai előrelépés a nőknek ekkori­ban még nem adatott meg. A 19-20. század fordulóján azonban - főként a kis, családi üzletek tulajdonosai között - már megjelennek a nők. Elsősorban egyedülállók, özvegyek. Rippel Károly halá­lakor a gyászjelentésből kiderül: az ő akarata volt, hogy korábbi üzlettársának leánya, az б unokahúga vegye át az üzletet, amelyet akkor már hosszabb ideje vezetett. Stinner Irén ekkor özvegy volt, de hamarosan férjhez ment, s attól kezdve nemcsak a tulajdont jegyezték közösen Kott Boldizsárral, hanem úgy tűnik, az asszony az üzlet vezetését is átengedte neki. A nők szerepe a játékkereskedelemben eleinte Ameri­kában is hasonló volt, mint nálunk. Elsősorban a házastársuk által nyitott, kicsi, kisvárosi boltokban dol­goztak. A századfordulót követően, amikor a nők is egyre nagyobb számban álltak munkába, változott a helyzet. Egy 1911 -es, a női munkákat felsoroló újságcikk épp a já­tékkereskedést találja számukra megfelelő munkahely­nek: „A munka az üzletben kellemes, és az eladásra kínált tárgyak nem súlyosak vagy nagy terjedelműek. A nők ügyesek a játékok vagy ajándékok nőknek vagy gyermekeknek történő eladásában, ezért a női alkalmazottak éppúgy a helyükön lévőnek tűnnek, mint a lányok a szalagos pult mögött." Akkoriban úgy gondolták, a nők alkalmassága a játékok eladására olyan kimon­dottan nőiesnek tekintett tulajdonságokon alapul, mint a türelem, a figyelem és az érzékenység. 2 4 Liebner bácsi 1927-1928-as árjegyzéke 1927-1928 Catalogue of Uncle Liebner Kik vásároltak? Bár a vásárlás a 19. század végére elsősorban női elfog­laltság lett, számos jel utal arra, hogy a játékboltokban való vásárlásban az apák, férfirokonok is részt vettek. Pásztor Árpád már idézett regénye, a Princesz egy drága luxusbaba körüli bonyodalmakról szól, amelyet egy gazdag kislány nagybátyja vett karácsonyra. Az amerikai vadnyugati látványosságokkal európai körútra érkező Buffalo Bill is egy különleges babát visz haza kislányának, a híres francia Jumeau cég karakterbabáját, melyet a szak­irodalom a sztár eredeti neve után azóta is Cody lumeau­ként emleget. A férfiak azonban nemcsak a legdrágább vagy legkülönlegesebb játékszert vásárolták. A meg­36

Next

/
Thumbnails
Contents