Harmati Gábor: Utasellátó 60 (Budapest, 2009)

88. Szomorú végjáték, Gyöngyös tunk, de a legkomolyabb munkánk volt... Ha hívott valaki az XY számú boltból, hogy kérdése van, nekünk a szemünk előtt azonnal megjelent az az üzlet. Milyen jellegű? Gebines? Szoros? Kasszás? Ismertük a vezetőjét, az irodavezetőt... Sokszor kiderült, hogy gyengébb tudású ember van bajban - de azt tudta, hogy minket kell hívni! Hogy nem fogjuk lehülyézni, bántani, másnap ellenőrizni, hanem megmondjuk a választ az ő szintjén, és aztán mondja el a saját szavaival, biztosan megértette-e. Hatalmas telefonforgalmunk volt... Az utolsó rangom osztályvezetőhelyettes volt, de végére már csak két boltunk maradt. Nekem borzasztó volt megélni lelkileg, amikor szétprivatizálták a vállalatot. A feleségemet is a cégnél ismertem meg, ő a borpincében kezdett, aztán átkerült a Keleti állóüzemébe, volt a budapesti igazgatóságon, és mikor a valutás üzletág önállósult, megalakult az Utastourist csoport, azonnal szóba került, hogy oda ő kell. Hozzájuk tartozott a raktár és az üzletek szakmailag (munkaügyileg a területi igazgatósághoz), így kerültünk össze, két megszállott, este 11-es telefonok jobbra-bal- ßg vmm nUu]lém

^ 1970

.

fis Évek ra

r akkor kibökött magának, hogy egy ilyen jó hülye jó lesz mellé. Őt mindenhol imádták. Nagyon jól tudott kommunikálni mindenkivel. Az igazgatókkal is, az üzletvezetőkkel is mindig nyíltan tudott beszélni. 31 évet éltünk le együtt, aztán érszűkület a cigitől, tüdő... Munkást szívott...