Harmati Gábor: Utasellátó 60 (Budapest, 2009)

Gimnazista korom óta turistáskodom, és mikor leltározó lettem, a kollégáimmal is néha elmentem. Amikor megismertem a Klárit, kérdezgettük egymást, ki, mit szeret csinálni a szabad idejében - hát ő túrázik... Jé, sose láttalak! - kiderült, hogy a sportegyesületben van turista szakoszály, csak nem volt nagydobra verve, elég belterjesen működött. Ott kezdtem túrázgatni a sportkörön belül, vezettem is sok túrát, és amikor a szakosztályvezető nyugdíjba ment, én kerültem a helyébe. Az egyesületből ma már egyedül csak a turista szakosztály létezik... Sokan mondták: ha majd nyugdíjba megyek, járok magukkal kirándulni... És jöttek, jönnek is! Vigyázni kellett, amikor egy hatvanéves fiú meg Övenöt éves lány jött túrázni, életében először. Volt 200 fölötti taglétszámunk, családtagokkal együtt, gyerekek, házastársak, volt aki a szomszédját, a volt iskolatársát is beíratta. A vállalati sajátosságok miatt mások voltak régen a kirándulások: voltak különtermeink, az étkezést meg tudtuk oldani cégen belül. Előző nap megkaptuk az étlapot, a mi kedvünkér egy nappal hamarabb elküldték a másnapit vonalpostán, vasúti telefonon leadtuk a rendelést, 30 ember étlap szerint étkezett... Manapság ilyen már nincs. A nyugdíjas találkozókat azért kezdtem szervezni, mert nekem hiányzik a cég. Az elsőt olyan 10 éve, amikor 50 éves lett volna a nagyvállalat, mármint a régi, a 6 és fél ezres. Egy volt kolléga vendéglőjében volt, és csak jöttek, csak jöttek, két sörösrekesz egymáson, abrosszal leterítve, azon is ült valaki. Úgy harminc találkozó jött össze tíz év alatt. A Tájak-Korok-Múzeumok egyesületnek tagja, aztán választmányi tagja voltam, 2001-ben elvállaltam az ügyvezető elnöki tisztet, azóta csinálom. Ennek a keretén belül is mindig mesélek a tagoknak az Utasról, a kiállításra is eljöttek. Régi kollégáknak is mondom, lépjenek be a klubunkba, próbálom a maradék sportköri tagokat, kollégákat együtt tartani. Csavargunk, nosztalgiázunk. Most volt egy miskolci kirándulás, a res- 90. Nyygdíjastalálkozó, 1999 tibe mentünk be először, hazaindulás előtt ott kajáltunk, vettünk csokirolót.