Harmati Gábor: Utasellátó 60 (Budapest, 2009)

tányságra. A nyomozó azzal kezdte: - Mindent tudunk! És nem lesz bántódásom, ha mindent elmondok. De mit?? Akkor elkezdett ordítani, hogy adjuk-vesszük a valutát, le vagyunk fényképezve... Észbe kaptam: itt nem szabad szólni semmit! Végül elengedett. A kollégák onnantól befogadtak. Bevezették a nyelvtanfolyamot. Közel volt a negyvenhez a legfiatalabb kolléga, én voltam huszonkettő. Az öregek örültek: a kissrác majd megmondja! -, megcsináltam nekik kicsit hibásan, ne legyen feltűnő. Végül a tanár befogott vizsgáztatni. Utána a kollégák meghívtak ebédre, akkor melegedtünk igazán össze. Huszonheten voltunk az országban hálókocsi-kalauzok - lehet, úgy lesz vége, ahogy kezdtük... Felhizlalták a létszámot száz fölé, aztán ahogy a járatok szűntek meg, úgy csökkent megint. A kör akkor hígult fel, amikor behozták a fekvőkocsikat, 79-ben. Belföldi hálón kezdtem: Záhony, Szombathely, Pécs, Szeged. Személyvonatok. A záhonyi 23:40-kor indult a Nyugatiból, 7 körül érkezett. Vissza 4:05 körül ért Pestre, de 8-ig alhattak az utasok. Postavágányra félretették. Ott nem volt peron, fa italosládát tettünk le, ne kelljen akkorát lépni az utasoknak. A diagramra írtam, mikorra kér ébresztést az utas. Mosakodott, reggelizett a táskájából. Később lett vákuumos Utasellátó-szendvics, 7-8 forint volt, aztán meg 10-11 forint. Bulla Elmát hoztam Debrecenből, Major Tamást vittem Kolozsvárra... ő zárkózott, mogorva volt. Volt egyszer egy osztrák miniszterem. Bécsből jött, három foglalt fülkével, hogy ne legyen mellette más, csak a biztonságiak. Nem rendeltek külön kocsit meg vonatot, mint a magyarok. 78-ban újra kiküldtek az NDK-ba. 38-40 fő volt kint, szakácsok, kézilányok, pincérek, hálókocsi-kalauzok. Csodálkoztak, hogy kiengedtek, mert még nőtlen voltam - általában családosokat küldtek, nehogy disszidáljanak. Engem a Keletiből javasolt Tordainé, Ciliké néni. Munkaügyes volt, az ő szavára adtak. A napidíjtól meg az országtól függött, mi a jó út. Ment a csempészés. Kicsit szét kellett szedni a kocsit - a mosogató mellett volt egy üreg, abba pakoltunk, míg meg nem tudták a vámosok. Volt év, hogy katasztrofális máktermés volt, karácsonyra Berlinből hoztunk, lepedők közt, a ruhászsákban. Vittük aztán egyben eladni a Garayra. „Hátamon a zsákom, zsákomban a mákom, mákom meg a vámon..." Május 1 következett, pfennigekért lehetett venni lufit. 4 forint volt a keletnémet márka, a lufi darabját meg 6 forintért tudtuk eladni. A párnahuzatot lufival tömtem ki, azon aludt az utas - már voltak szivacspárnák, nem tűnt föl neki, hogy más van a feje alatt. Kicsi dolgokat hoztunk: Fa-szappan, horog, damil, kaszakő... Németország, Hollandia, Belgium, Svájc, Ausztria... Nyugatiakat vittünk: keletnémetet csak nyugdíjast meg rokkantat engedtek. Meg volt egy magasrangú katonatiszt, az oda ment, ahova akart. Néha ellenőrzött is. Este, indulás előtt másfél órával jelentkezés a pályaudvaron: - Én, Farkas Csaba tisztelettel jelentkezem mondjuk - a 373-as számú Balt-Orient Expressz hálókocsijára. Vételeztem, adtak szállítólevelet ételről, italról külön. Volt a diagram, a pályaudvar ügyeletén, az az utaslétszám-jelzés. Annyi rubrika, ahány ágy. 1, 1A,