Harmati Gábor: Utasellátó 60 (Budapest, 2009)

hogy azért jöttél, mert párttag vagy. A Keletiben volt brigád, a szakma kiváló brigádja is voltunk, a kiváló dolgozót háromszor megkaptam a vállalattól, miniszteri dicséretet... Jött a rendszerváltozás, már nem éreztem magam olyan jól, megkaptam a papírokat, a végkielégítést, de olyan feltételt szabtak, ami már nem tetszett. 4-5 emberrel maradtam volna, és elláttuk volna a vállalatot, gépkocsiról terítettünk volna - de a dolgozóknak nem akartak bért emelni. Nem vállaltam, egy év múlva leszázalékoltak, és úgy mentem el a cégtől. Múltkor bementem a Keletiben az étterembe kicsit nosztalgiázni, két felszolgáló volt ott, bemutatkoztam, hogy szeretnék körülnézni, mert itt voltam tanuló, itt dolgoztam 30 évet. Megnéztem a tálalót, már nincs is ott semmi, olyan érdekesen fogadtak, nem nagyon kérdeztek semmit. Nagyon szép volt az étterem régen, délben tele volt, a pincérek hajtottak, Balogh Albert, Lakatos Vince zenekara, Szálai Laci bácsi énekelt... Most végigmentem - borzalmas, ahogy kinéz, az a rumli, éveken keresztül lent volt a konyha, lenéztem - az a rumli... Régen minden évben lejártunk két hétre Szabadiba a vállalati üdülőbe, de voltunk Bogláron és Velencén is. Minden nyáron mentünk, jó volt, húszezer forintos fizetésből még maradt is, megengedhette magának az ember, hogy beüljön vacsorázni... 13 és 4 évesek az unokáim, most nem tudom őket elvinni a strandra, a belépőt se tudom kifizetni, és akkor még nem ettünk-ittunk... Fáj a hátam, magas a vérnyomásom, ha két órát a konyhán vagyok, föl kell vennem egy övet, mert úgy érzem, hogy a gerincem lemegy... Eljött ez a kor, de soha nem érzem, hát mér' vagyok én öreg? Mi legyen, ha meghalok? Le ne tegyetek a földbe! Elhamvasztanak, és szétszórtok az erdőben, ahol laktunk, ahol mindig sétáltunk... anyámék mellett is elférnénk az urnában, de mindig csak azt akarom, hogy ne kerüljünk pénzbe. De jó lenne még ezt is, azt is, mindenfélét...