Harmati Gábor: Utasellátó 60 (Budapest, 2009)

CO „bő lével" vagy „Bőié elvtársnak", és két adagnak adta el, neki is lett egy kis plusz pénze. Ha a vendég nem tudta, hogy két hal jár egy adagba, eladta neki két adagnak... De nekik kevés is volt a fizetésük, 600 forint plusz jutalék, a miénk kevesebb volt, de mi is kaptunk jutalékot, a főnökök meg még prémiumot is. 1974-ben volt egy nemzetközi gasztronómiai verseny az NDK-ban, Kalteneckerrel 4 érmet elhoztunk. Hidegtál-készítményekért I. díj, hideg napi készítményekért két I. díj, napi készítményekért I. díj. 1975 őszén mesterszakács címet kaptam (ekkor a vállalatnál mindössze négyünknek volt). Nagyon sok versenyen vettem részt, mentek ezek a brigádmozgalmak, mindenféle vállalásokat kellett tenni, felajánlásokat, minden, amit el tudsz képzelni. De volt nekem fegyelmim is, már a cukrászüzemben... az embernek ilyenek is előfordulnak az életében. Gyura Pista lement a Nyugatiból vidékre dolgozni, és odaküldtek a helyére Boros urat. Már helyettes voltam a Keletiben, és mikor elment, én lettem a vezető, egészen 77-ig. Nagyon fáradt voltam, sok munka, szervezni, az összes büfé hátul, a meleg büfé, sok ellenőrzés - vágytam egy kicsikét a nyugalomra, és akkor hozták be, hogy 3 évig otthon lehet maradni, terhes lettem, gondoltam, hogy ezt a gyereket meg kellene tartani, közben sikerült lakást vennünk, a lányom akkor volt 10 éves. A Keletiben végig dolgoztam a terhesség alatt, aztán végül a fiammal se sokáig maradtam otthon, mert hajtottak, hogy menjek vissza dolgozni - másfél év után visszamentem. Beiskoláztak üzletvezetőire, végigdolgoztam a nyarat a Kálmán Imre utcában, ha kimentem üzembe, le kellett szúrni valakit, ha nem jól csinálta, de sajnáltam a kollégákat, tudtam, hogy ez mivel jár... Látták, hogy fáj a szívem, húz vissza, és akkor Vadász úr, aki a Keletiben volt vezetőm, igazgató lett, és ő mondta, hogy tegyenek ki a cukrász termelőbe. Ez volt olyan 1978 körül, 79 ben inkább, beleltároztak, és attól kezdve ott voltam. Mikor odakerültem, két műszak volt, 6-tól 2-ig, 2-től 10-ig. Én mindig délelőtt voltam, volt két helyettesem, egy délelőtt, egy délután, én megvoltam a közepes, mentem 8-ra, és akkor 5-ig. Akivel nem voltam elégedett, nem küldhettem el, el kellett tűrni, hogy az egyik alig csinál valamit, a másik meg megszakadt. A cukrászüzemben volt a csokiroló, mazsolás, kávés csemege, párizsi krémes csemege, kókuszrúd, rumos golyó. Ez azért, mert a csemege végeket mikor levágták, azok mentek a golyóba, meg a rolótörmelékek, beáztatták rumba, összekeverték párizsi krémmel... A mazsolást szerette nagyon mindenki, meg a csokirolót. Mikor odakerültem, én előtte csak ettem belőle. Bizony kemény meló volt - amikor csak egy műszak volt, nekem is be kellett állnom expediálni: üzemenként, számla szerint raktuk tálcára az árut, Engels tér: 20 csemege, 10 kókuszrúd, 50 csokiroló... Vezető beosztásba az kerülhetett, aki párttag volt. Én a mai napig hü maradtam az MSzP-hez, nem érdekel, kinek mi a véleménye. El kellett végezni egy marxista iskolát is, egy éveset. De énrám soha nem kiabálták,