Harmati Gábor: Utasellátó 60 (Budapest, 2009)

a másik héten csak Salzburgig, onnan hálókocsik mentek még tovább. Amikor a Mitropa-kocsit rákapcsol­ták arra a szerelvényre, amelyik Pestre jött, hazamehettünk a családhoz. Akkor még nem voltam férjnél. A lányom 67-ben született. Keveset voltam otthon vele. A Ferencvárosban, a MÁV-lakótelepen laktunk anyá­mékkal, nem volt lakásunk. A lányom várt, soha nem akart elaludni, csak ha én már hazaértem. De 8 millió forintot forgalmaztunk havonta, csak a Keleti meg a büfék, ami hozzánk tartoztak - nem azt néztem, hogy a nyolc órám letelik, hosszúztam, a gyerek megvárt... Nem akartam még egy gyereket, mert ez olyan szakma, ahol vagy ezt csinálom rendesen, vagy gyerek. A férjem volt sokat a lányommal, ritka volt, hogy én vasárnap szabadnapos lettem volna. Hál'lstennek nagyon jó vezetőim voltak, minden segítséget megkaptam, a kollégáktól is, hogy szakmailag is ügyes legyek, és jó szakács legyen belőlem. Mindenki szeretett. Boros Ferenc volt a közvetlen főnököm, nagyon sokat köszön­hetek neki,. A rendezvényeket imádtam. Nem csak én egye­dül főztem, de én ellenőriztem, kóstoltam, és tá­lalásnál mindig ott kellett lenni a szakácsnak... Amikor ment, mondjuk, a Kádár-vonat, csúcsve­zető vette föl a rendeléseket, minket összehívott, részlegvezetőket, főpincért, amelyik brigád dolgo­zott, elmondta, mit akarnak, és az ételkészítést is ellenőrizték. Adtak a BM-esre egy fehér köpenyt, nézte, ahogy dolgoztunk. Elő volt készítve a heren­di készlet, azokra készítettük el a tálakat. Kádár elvtárs nem volt igényes nagyon, sokszor a mellé­kes emberek nagyobb urak voltak, ez az igazság. Pénzt a konyhán nem lehetett csinálni, legföljebb megitták közösen. A szakácsnak kiadagolja a hen­tes a húst. Az adag mennyiségével tud variálni, ki­csit kisebbre vágja... Az I. oszályú étteremben 14 deka volt egy adag. Pörköltnél 4-5 szem hús 14 deka nyersen. A vendégnek csak az számít, hogy jó legyen... Aztán volt, hogy a felíró is kiengedett ételt a pincérnek. Hozz be egy sört, vigyél ki egy főzeléket... A pincér kért egy adag levest a topfba 84. Tanulok versenye, I. díj, 1962

Next

/
Thumbnails
Contents