Kiss Imre: Szódavíz, egy magyar kultuszital, Szikvíz ipartörténeti album (Budapest, 2008)

Kisugárzás Emanation Ebben a fejezetben nem a művészi kivitelezésű üvegekről és a műremekszámba menő szabadalmakról lesz szó, hanem arról, hogy miként hatott a szódavíz az irodalomra és a művészetekre, hol jelenik meg témaként közvetlenül vagy áttételesen az alkotó, a műélvező vagy mindkettő örömére. Először irodalmi alkotásokban tűnik fel, mint a mindennapi élet természetes velejárója, mikor a fröccsözés széles körben elterjed. Persze magában is kedvelt italként került az asztalra, mivel szinte minden népréteg megengedhette magának. Mi sem természetesebb, mint hogy nagy íróink gasztronómiai témájú írásaiban - de nem csak ott - rendre fel is bukkan mind a mai napig. Ki mással nyithatnánk a sort, mint a jó öreg KrúdyvaW Akinek a kulináris élvezetek olyan fontosak, mint neki, hogy is ne említené a fröccsöt és a spriccert felváltva, valamint a szódavizet, illetve a szikvizet, ahogy éppen a szájára, akarom mondani tollára jön. Álljon itt néhány szemléltető példa a Szindbád szerzőjétől, aki végigette és -itta korának szinte minden valamirevaló vendéglátóhelyét, s tették ezt szereplői is úton-útfélen, tobzódva vagy egyszerűen csak élve hétköznapjaikat. A vörös postakocsi (1913) 6. fejezetében „Az utolsó nihilista" alakját megidéző sorai között olvashatjuk, hogy „Csete Lajos, a Pokrócz Adám apja a kövér Ligeti korcsmájában issza ezredik spriccerét". A hírlapíró és a halál című, jóval későbbi, 1928-as írásában is találkozunk Csete Lajossal, akiről Krúdy szerint a korcsmárosok spriccert neveztek el: „A »Csetevajo« a legjobb találmány. Egy rész bor, egy rész parádi, egy rész szódavíz". Folytassuk a fröccs egy különös elnevezésével, ami lehet, hogy csak sajtóhiba, de lehet, hogy a jelző főnévi változatával van dolgunk. Krúdy Gyula (1878-1933) In this Chapter we are not going to tell you about artistically designed bottles or patents but about the effect of soda water on literature and arts where is mentioned, directly or indirectly, as a subject to the delight of the artist, of the observer or both. It appears first in literature as part of our every day life, when drinking „fröccs" (a mixture of wine and soda) is a spreading habit. Of course, it was common as drink in itself with all the citizens being able to afford it. It is not surprising that our great writers, even today, do not fail to remember it regularly, and not only in their writings about gastronomy. Who else could stand in the first place than good old Krudyl For a person whom culinary sensations were of such a high importance as for him, how could he forget talking about „fröccs" and „spriccer" in turns, just as he wants to speak, or rather, write about them. Let us see some illustrative instances from Sindbad's author, who visited, ate and drank in every worth-while tavern and drinking hole and so did his characters wherever they went luxuriating or simply living their every day lives. In the 6th chapter of The Crimson Coach (1913) where we can read about „the last nihilist", the writer says: „Lajos Csete, Adám Pokrócz' father is drinking his 1000th spritzer in the tavern of the overweighed Ligeti". A long time later, in his writing from 1928, with the title „The Journalist and Death", we meet with Lajos Csete again, after whom Krúdy says - a spritzer was named: „Csetevájó" is the best