Kiss Imre: Szódavíz, egy magyar kultuszital, Szikvíz ipartörténeti album (Budapest, 2008)

Kreativitás Creativity Mindig is izgatta az emberiséget a különböző nemű anyagok mibenléte és keveredésüknek lehetséges módozatai. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy a folyadékok és a gázok elegyítése érdekelte az egyébként aranylázban égő alkimistákat és a kísérletező tudósokat, de még a mindennapok emberét is. Hát hogyne foglalkoztatta volna őket, hiszen a természet maga is produkált ilyet a föld mélyéről feltörő természetes ásványvizek formájában, ezek jótékony hatását pedig az arra rászoruló ember időtlen idők óta ismerte. Az ipari forradalmak korának szülötte az a felfedezés, melynek jóvoltából az összetevők elemzéseit követően végre megoldódott a mesterséges ásványvik létrehozásának problémája. Joseph Priestley (1733-1804) angol természettudós és prédikátor, az oxigén felfedezője oldotta meg először egyes adatok szerint már 1767 táján - az általa „nehéz levegőnek" nevezett szén-dioxid vízzel való keverését. Egy sörfőzde mellett lakva az erjedő alkohol felett lebegő gázelegy megfigyelésére alapozta tapasztalatait, amelyben az égő faforgács elaludt, a belelógatott egér pedig elpusztult. Ezt a földre alászálló gázt a Joseph Black által már 1754-ben „kötött levegőként" definiált széndioxidot - sikerült laboratóriumában vízzel elnyeletnie, s így kellemesen pezsgő italt állított elő: az első mesterséges „savanyú vizet". 1 772-ben publikált eljárásáért az angol Királyi Természettudományos Akadémia egy évvel később kitüntetéssel Joseph Priestley arcképe /A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum tulajdona/ Portrait of Joseph Priestley /by courtesy of Semmelweis Medical History Museum/ It has always been an exciting question for mankind what the different materials consisted of, or in what way they can be mixed. So it may seem quite natural that - in addition to average people - alchemists and scientists carrying out experiments, who were eager about making gold, were interested in mixing liquids and gases. Why wouldn't they have been preoccupied with it? Nature itself produced something like that in the form of mineral waters coming from deep under the ground, whose beneficial effect had been known for ages by those who needed it. The era of the industrial revolution created an invention that offered the possibility for analysing the ingredients and thus solving the problem of how to make artificial mineral waters. Joseph Priestley (1733-1804), the British natural scientist and preacher, the discoverer of oxygen was the first - some data say as early as in 1767 - to add carbon-dioxide, which he called „fixed air", to water. As they lived near a brewery, he got his experiences based on the floating mixture of gases over the fermenting alcohol, where the burning chip burnt out and the mouse hanging into it died. This gas, which was heavier than air - actually carbon-dioxide was called „fixed air" by Joseph Black as early as in 1754 - he managed to mix with water in his laboratory producing a pleasantly effervescing drink, the first „acid-water". His method published in 1772 was awarded by the Royal Academy of Natural Sciences a year later. However, the name of Torbern Bergman (1735-1784), the Swedish chemist as the other inventor in those days should be mentioned as well; he got the same result by adding water to carbon-dioxide produced by the mixture of limestone and sulphuric acid. As the front page of the 27-page booklet attests, Priestley wanted to make public the method of making artificial