Csapó Katalin - Török Lajos: Tisztelet a Gundeleknek (Budapest, 2007)

tartármártással 1946. január 6-án 80 ezer, február 3-án 130 ezer, május 12-én 350 ezer pengőbe került, július 15-én pedig már 26 millióba. Augusztus elsején bevezették az új, stabil pénzt, mint egyedüli fizetési eszközt. Egy forint = 400,000,000,000,000,000,000,000,000,000 pengő helyébe lépett. Gundel vendégeinek egy fogasért 12 forintot, vagy 1 dollárt kellett fizetniük. Mára az ár 15 forintra ment fel. „Könyvelőnk, szegény fickó, majdnem megbolondult" mondta Gundel. „Hadd mutassam meg magának" — szólt, majd a lőpincérrel kihozatott egy üzleti könyvet, amely a cég pénzügyi tranzakcióit mutatta az infláció időszakában. Gundel találomra felütötte a könyvet. 1946. június 24-én az étterem valószínűtlenül nagy összeget, 30,382,752,000,000,000 pengőt forgalmazott, ennek ellenére egyre nagyobb volt a ráfizetés. A pénz értéke olyan gyorsan zuhant, hogy gyakran egész kis vagyont vesztett, mire az esti bevételből másnap vásárolni tudott. Jöttek csalárd vendégek is, jót ettek, és azután „felfedezték", hogy nincs náluk elég pénz. „Kifizették a számlát bárom nappal később, amikor abból az összegből már villamosra szállni sem lehetett" mondta Gundel. „Mindig arra gondoltunk, hogy az első világháborút követő infláció súlyos volt, akkor azonban angol munkások és tisztviselők nyugdíjszelvényeikből milliomosként éltek a Gellért Szállóban, de abban az időben az árak csak 12.000 százalékkal emelkedtek. Jelen esetben csillagászati számokat értünk el." Gundel becsukta a pénztárnaplót és megkérte a pincért, hozza oda a vendégkönyvet. Ez a világos bőrkötésű könyv akár a két háború közötti időszak európai KI KICSODA lexikonjának alapjául szolgálhatott volna. Ugy tűnt, mintha valamennyi turista, festő, bankár, énekes, diplomata, király, exkirály, zenész, politikus és vendéglőstárs Európábéd, de sokan máshonnan Gundel vendégei lettek volna. Gundel leginkább az írók, költők és regényírók beírásának és autogramjainak örült. Mint sok más magyar, egy kicsit ő is írónak tartja magát. Esszéket írt a magyar ételekről, a tokaji borokról, egy kitűnő és igen sokoldalú szakácskönyve, és két másik műve is megjelent... Gundel vendégkönyvének bejegyzései közül talán John Galsworthy költeménye volt a legérdekesebb, melyet egy nála elfogyasztott vacsora után írt. Címe „Imádság" és így hangzik: „Ha egy tavaszi éjjelen Istennel találkoznék erretclé, vajon miképpen fohászkodnék Hozzá? íme imám: Oh Uram, ki oly bátor vagy, óh e tavasz éjszakájának gazdája, erősítsd meg szívemet, és adj bátorságot, hogy bármit kérjek 'főied!" Arisztokratikus megjelenésű, idősebb személy lépett az étterembe, kopottas öltönyben, Gundel elnézést kért és hozzá sietett. Az idegen egy közeli asztalnál foglalt helyet, Gundel megjegyezte, úgy tűnik, hosszú évek óta nem látta. A férfi szomorúan bólintott és mondott valamit a rossz időkről, mire Gundel hasonlóképpen búsan bólogatott. Mindketten sóhajtottak, majd Gundel megszólalt: „Megkérdezhetem, mit óhajtanai Egy fácánt vöröskáposztával vagy egy borjúbordát, mint a régi időkben? Lisztbe és tojásba hemj^ergetve, gombával borítva, csíkokra vágott sonkával, leöntve... ".