Csapó Katalin - Török Lajos: Tisztelet a Gundeleknek (Budapest, 2007)
a szituáció vészterhesnek tünt. És ebben a nehéz helyzetben a Gundel családtól ismét segítséget kapott a képzés, és általa közvetetten az egész szakma is. Ezért ezen a helyen ismét tisztelettel köszönöm meg Gundel Gábornak és Dr. Gundel Jánosnak, hogy elsők között csatlakoztak a Szabadegyetem ügyéhez, és kiemelkedő színvonalú előadásukkal segítették hallgatóink toborzását. Jelképes viszonzásként ezúton szeretném felkérni Okct a Tanszék Szakmai Tanácsadó Testületének tagjai körébe. És ha már hivatkoztam rá, kérem engedjék meg, hogy röviden ismertessem a Szabadegyetem történetét, mely az előzmények ismeretében, akár egyfajta „kényszervállalkozásnak" is tűnhetett. A jelenlegi rendezvény fényében azonban már megállapítható, kinőtte önmagát, és jó esély kínálkozik a sikeres folytatáshoz. Ennek keretében eddig a következő előadások hangzottak el: Dr. Gundel János: Emlékezés Gundel Károlyra Gundel Gábor: Válogatás a Gundel étlapjaiból Dr. Csapó Katalin: Budapest - vendéglátó világváros a XIX-XX. század fordulóján Lukács István — Dr. Verebes Pál: A Magyar Csapat története a Luxembourgi Szakácsművészeti Világbajnokságon Pető István: Az emberi erőforrás-menedzsment aktuális kérdései a vendéglátásban Tusor András: Gasztronómia — étkeztetés — egészség A mai esemény azonban egyértelműen túlmutat minden megelőzőn. Túlmutat tartalmában, hiszen előadóink egy egész napos konferencia anyagát mutatják be, és túlmutat formájában is, hiszen keretében már előadót avathatunk a Főiskola épületében. Azon a Főiskolán, melynek új kihívásairól, belső gondjairól már szóltam az előzőekben. Ez az ünnepélyes alkalom azonban megkívánja, hogy megoldási terveinkről, elért eredményeinkről is beszámoljak. A kilencvenes évek társadalmi, gazdasági paradigmaváltása Magyarországon megkövetelte, hogy a közgazdász képzés új hangsúlyokat kapjon, melynek középpontjában a vállalkozói környezethez való alkalmazkodás és cselekvés képessége áll. Ezért a gazdálkodási tartalmú tárgyaink ma már a kis- és középvállalkozó magatartás elemeire fókuszálnak, feladatuk a végrehajtás kompetenciáinak elsajátíttatása. Ez természetszerűen tartalmi és módszertani megújulást is megkövetelt, így kidolgoztuk a tárgyak egymásra épülésének logikai láncolatát. A képzés szintetizáló jellegű, komplex, vállalkozási esettanulmány megoldásával zárul. Az élelmezéstudományi tárgyak esetében nagyobb hangsúlyt fektettünk a gyakorlati alkalmazások közvetítésére. A „Különleges étel- és italismeret" érdekes rendezvényeivel ma talán az egyik legnépszerűbb tárgy a Főiskolán. Természetesen nagyon fontosnak tartjuk a gyakorlati képzés fejlesztését. Az új struktúrában is megőriztük a manuális képzések felépítését, mely a mártáskészítés alapjaitól vs>- 67 ~<é^