Saly Noémi: Café?! Változatok és változások Időszaki kiállítás 2007. február–május (Budapest, 2007)

mástél évszázada fejlődő intézményt szabályozott, amelynek utóbb klasszikussá „polgárosodóit" sajátságai hosszú szerves fejlődés útján és arán alakultak ki. Időben a budapesti - az 1873-as városegyesítést megelőzően persze: budai, óbudai és pesti - kávéházi kultúra fennállási idejel így 1714 és 1949 közé leheljük. Ám elégedésünkre kiterjesztéssel élhetünk az idő mindkét irányába. Pesten, meglehet, a rác Balázs mester kávéháza volt az első - valahol a mai Molnár és Havas utca sarkán lehetett -, ám Budán nem, hiszen a torok hódoltság közel másfél százada során ott virágzó kávéházak álltak, igaz, nyelvükben, szolgáltatásaikban, mindenestől török kávéházak. Ráadásul az időbeli folytonosság megszakadt, hisz azok is elpusztultak az 1686-os ostrom alkalmával. Ugyanígy - erről is szo lesz még -, az államosítások sem tekinthetőek végső határnak. Nem is elsősorban azért, meri mutatóba meghagylak egy-egy kávéházal, de inkább a már említett presszók miau, amelyek révén a kommunista diktatúra évtizedei alati is fennmaradt Budapesten a kavezasi kultúra nyilvánossága. Mindenesetre 2041-ben nem kell majd sokat foltoznunk az idő szakadt szövetén, amikor „A kávéház ötszáz éve Budapesten" című kiállítást megrendezzük. Mindössze a világnak kell egyben maradnia, s benne nekünk. Önzetlenül közöljük, hogy ez utóbbinak tulajdonítunk kisebb jelentőséget. Ha elbuknak a gének a végeken, majd megcsinálják mások. Látjuk már, hogy a „hány kávéháza volt Budapestnek?" kérdést értelmetlen föltennünk a „mikor?" kérdése nélkül. Említettük, az utolsó budai török es az első pesti kávéház közt alig három évtized, nem tut nagy az időbeli távolság, mégis egy egész világ választja el okét. Emennek alapítási - pontosabban a fennállását lorrásszerűen tanúsító első - éve egyébiránt szimbolikus jelentőséggel bír Európa kávéházainak kultúrtörténetében. Ekkor, 1714-ben jeleni meg Milánóban a híres /I Cajjc, az első olyan időszaki kiadvány, amely a kávénak és a kávéháznak szentelte hasábjait. Nos, ami Lesiet illeti, az emelkedés a 18. szazadban meg igen lassú voll. 1729-ben három, de még 1792-ben is csak 18 kávéháza volt a városnak. A növekedés azonban a következő századba lépve már tartós és folyamatos maradt, 1820-ban 42, 1850-ra pedig már kereken 60 kávéház állt a varosokban. A növekedés innentől azután láthatólag (elgyorsul, 1872-ben 150, 1885-ben 200, 1894-ben pedig már 355 kávéház állt nyitva Budapesten, hogy a következő kél évtized során - olykor szélsőséges kilengésekkel -, e nagyságrendnél állapodjék meg, s érkezzék el az első világháború küszöbéig. A nagy világégés, mint Európában mindenült, Budapesten is megtizedelte a számukat, amely az 1920-as években 200 körül mozgott, hogy onnantol folyamatos csökkenéssel 1944-re ismét az 1872-es 1 50-nel kössön ki. Szükséges itt is leszögeznünk, hogy a kávéházakat nem az ostrom egyébként igen súlyos pusztításai töröllek le a varos térképéről, hanem az 1948-1949-es államosítások. A koalíciós években ugyan nem mind, de közülük legalább 120 újranyitott es működött megmaradt vendégei örömere, amíg lehelen. A bolsevik vezérkar mutatóba hagyott meg. illetve engedett pár év multán átalakítva és eredeti légköretői megfosztva újranyitni csupán néhányat közülük. íme hal a nyers adatok, pontosabban az alakulásuk fő ivét jelző néhány szám. Sokat mondanal \ máris, ám történeti értelmezésre szorulnak. Legalább két körülményt mindenképp szem előtt kell tartanunk. Nem cselekedtünk önkényesen, amikor az 1873-as egyesítési megelőző években összeadtuk Buda, Óbuda, a Margitsziget és Pest kávéházainak számát, hiszen a Budapest-gondolai mar a reformkorban megszületett, s a Lánchíd 1849-es megnyitásával a közigazgatási egységesülest jóval meg is előzte a varosok fővárossá szervesülésének folyamata. A harmadik évezred eleji olvasót azonban arra is emlékeztetnünk kell. hogy Budapest csak